Ez aztán a mázli! Tórekordot döntött a horgász a gigantikus fogással + fotó és videó

HelloVidék 2021. december 21. 14:00
Több 30 kiló feletti ponty is él a vízben, de tükrösből még eddig nem sikerült ekkorát fognia senkinek. A tórekord halat húzós módszerrel akasztotta meg a 7 méter mély vízben Bukovics Dániel.

Igazán különleges adottságokkal rendelkezik a Heves megyei Szűcsi település határában található a Szűcsi Völgy-tó. Míg az ország egyes részein már teljesen befagytak a tavak, és ellehetetlenült a horgászat, addig a nyugalom szigetén, a Szűcsi Völgy-tavon még vígan lehet horgászni, írja a Pecaverzum.

Köszönhető ez annak, hogy egy mély bányatóról van szó, amely ráadásul – ahogy a neve is mutatja – egy völgyben terül el. E két tulajdonsága miatt kezdődik el csak nehezen a jegesedés. Ahhoz, hogy a tó vize befagyjon, huzamosabb ideig (egy-két hétig) tartó komoly mínuszokra (-15 fok körül hőmérsékletre) van szükség. Nem is volt példa ilyenre négy éve.

Bukovics Dániel, vagy ahogyan mindenki ismeri, Buki Dani – aki egyébként halőr is – éjszakai horgászatra adta a fejét, és reggel fél 7-kor kapásra lett figyelmes.

Először azt hittem, hogy valami keszeg, mert belehúzott, aztán visszaengedte. Mire azonban felvettem a pulóverem, addigra elindult, amíg oda nem értem, és húzta rendesen

- emlékezett vissza a kapásra a Pecaverzum megkeresésére Dani, aki húzós módszerrel próbálkozott.

Mivel a vízterületen kizárólag csónakból lehet fárasztani, így ez most is így történt. Nem is kellett sokáig küzdeni, 20 perc után már szákban feküdt a ponty, amely fűszeres bojlira csábult el 7 méteres vízben, 60 méterre a parttól.

A nagyobb pontyokat chippel látják el, így a most horogra került egyedről is tudják, hogy kifogták már korábban, de ekkora tömeggel még sosem.

Videó is készült a fogásról:

A halakkal való kíméletes bánásmódra kiemelt figyelmet fordítanak a Völgy-tónál, ahol jövőre már tudomásunk szerint – elsőként bevezetve – kötelező lesz az úszó mérlegelő használata fotózáshoz. A nagy pontyokat, hogy óvják az esetleges sérülésektől, kizárólag a vízben lehet fényképezni.

Címlapkép: Getty Images