A stadion helyett ez épülne meg: vidékre költöztetik a Természettudományi Múzeumot

HelloVidék 2022. január 6. 09:30
Megkezdődhet a Magyar Természettudományi Múzeum új, debreceni épületegységének az előkészítése, amihez a kormány ad forrást a városi önkormányzatnak. Az már korábban eldőlt, hogy az Oláh Gábor utcai stadion helyén építhetik fel. A projekt pontos ütemezéséről az előkészítés után születhet döntés. Természettudományos területeken kutató szakemberek azt sérelmezik, hogy a kormány a tervezés folyamatából őket eddig teljen kihagyta

A múzeum költöztetéséről először - idézte fel cikkében az RTL.hu - 2018-ban beszélt a kormány. A múzeumi dolgozók nagyobb része azonban már ekkor jelezte, hogy nem kívánnak Debrecenbe költözni, több kutató pedig azért tiltakozott, mert a több mint 200 éves páratlan gyűjtemény súlyos károsodása és egy részének megsemmisülése nélkül nem oldható meg a szállítás.

Ennek ellenére már eldöntöttnek tűnik: az ITM szerdán az RTL Híradót arról tájékoztatta, hogy megkezdődhet „a Magyar Természettudományi Múzeum új épületegységének kialakításához kapcsolódó előkészítési feladatok elvégzése”, miután az erről szóló támogatási szerződést tavaly év végén aláírták a Debreceni Önkormányzattal.

A tárca azt is hozzátette, hogy:

a Természettudományi Múzeum két évszázada vár önálló épületre, egységes és végleges elhelyezésre. Debrecen Magyarország második legnagyobb lélekszámú városa, amelynek a kormány akár az országhatárokon is túlmutató szerepet szán a gazdaságfejlesztésben, oktatásban, innovációban és kultúrában. A megyeszékhelyen olyan léptékű fejlesztésre nyílhat lehetőség, amely a múzeumot tömegeket vonzó és országos tudásközpontként is szolgáló, korszerű intézményként értelmezheti újra.

Nem mindenki örül az elképzelésnek

Podani János, az ELTE oktatója az RTL Híradónak azt mondta, 14 hónappal ezelőtt több kollégájával együtt levelet írtak a kormánynak, amelyben kifejtették aggodalmaikat és egyeztetést kértek. Erre azóta sem kaptak választ, és a projekt előkészítésébe sem vonták be a szakembereket. Mint mondta, nem azzal van problémájuk, hogy Debrecenben kiállítsák a múzeumi anyag egy részét, hiszen kiváló kutatók és múzeumi szakemberek dolgoznak a városban, akik egy új intézményt magas színvonalon lennének képesek működtetni. Azonban ha a teljes gyűjteményt elvinnék a fővárosból, akkor annak egy része szerintük biztosan károsodna, illetve kétséges, hogy meglátogatnák-e annyian a múzeumot, mint most, hiszen Debrecent az ország bizonyos pontjairól jóval nehezebb megközelíteni, mint a fővárost.

Címlapkép: Getty Images