Hosszú útra indul a vidéki állatkert vörös bikája: 3000 kilométert tesz meg új lakhelyéig

HelloVidék 2022. február 8. 17:00
Bár az elmúlt évekhez hasonlóan idén is dinamikus gyűjteményi változásokra készül, a Debreceni Állatkert életében ritka alkalom, hogy egy-egy leendő vagy másik állatkertbe költöző lakója csaknem 3000 kilométert tegyen meg új otthonáig. Hosszas előkészítő munka után az intézmény ma útnak indította Torstent, a kilencéves vörös bivalyt a Madridi Állatkertbe a faj megőrzésére törekvő Európai Törzskönyvi Program (EAZA ESB) ajánlásának megfelelően.

A Frantz és Torsten névre keresztelt bikák tavaly őszig töltötték közösen tinédzseréveiket az Afrika-panoráma kifutósoron, mostanra azonban felnőttkorba léptek, így szükségessé vált szétválasztásuk.

Fotó: Debreceni Állatkert

Előbbi tavaly másik magyar állatkertbe költözött, most pedig utóbbin a sor, hogy a fajkoordinátor által a számára kijelölt tenyészcsapathoz csatlakozva a remények szerint az állatkerti állomány gyarapodásához is hozzájáruljon.

Címlapkép, fotó: Debreceni Állatkert

Címlapkép: Getty Images