Ilyen extra központja sem volt még a Balatonnak! Örülhetnek a bringás turisták

MTI 2022. szeptember 11. 18:29
BalatonBike365 Port néven olyan új kerékpáros központot adtak át szombaton Balatonfüreden, amely európai szintű szolgáltatásokkal várja a páratlan balatoni tájakat bringával felfedezni kívánó turistákat.

Mint elhangzott, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) és Balatonfüred önkormányzata a BalatonBike365 program keretében 15 évre szóló, kölcsönös előnyöket biztosító szerződésben állapodott meg arról, hogy az MKSZ az erre a célra pályázaton elnyert EU-támogatásból az önkormányzat által rendelkezésére bocsátott területen kerékpáros központot épít fel, és üzemelteti azt. A centrum a Balatoni Bringakörön épült, ahonnan mintegy 20-30 kilométerre fekvő Balaton-felvidékre indulnak a program keretében kitáblázott kerékpározható utak.

A Kisfaludy stranddal szemben lévő telken a munkálatok 2021 szeptemberében kezdődtek el, az eredmény pedig egy európai szintű kerékpáros központ lett. Egy száz négyzetméteres, modern épületet vehetnek birtokba a bringás turisták, akik itt klasszikus és elektromos kerékpárokat is bérelhetnek, szervizelhetik a sajátjaikat, kisebb kiegészítőket vásárolhatnak, valamint információkat kaphatnak a túráikhoz, vagy akár megpihenhetnek a bringás kávézóban.

Az új kerékpáros központot a BB365 Nkft. a Balaton Bike Tourral együttműködve üzemelteti. A kerékpárosoknak már évek óta tematikus túrákat kínáló vállalkozás társalapítója, Burgyán Péter szerint a széles termékpalettával - a kerékpárkölcsönzéstől egészen a szervizelésig - rendelkező központ jól kiegészíti az ugyancsak a BalatonBike365 projekt keretében létrejött olyan szolgáltatásokat, mint a kitáblázott és pihenőhelyekkel ellátott utak, az azokhoz kapcsolódó túraajánlatok, valamint a www.balatonbike365.hu weboldal és a BB365 mobilapplikáció.

Címlapkép: Getty Images