Ezt a programot ki ne hagyd, ha erre jársz: így űzik el a vidéki városban a gonoszt

HelloVidék 2022. december 24. 18:30

Izgalmas programokkal egy különleges óévbúcsúztatásra várják az érdeklődőket Hajdúszoboszlón az év utolsó napján. Idén is megrendezik ugyanis az évről évre egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő szilveszteri csergetést. Délután öt órától a város főterén elevenedik meg a nem mindennapi hagyomány, melynek gyökerei egészen régre nyúlnak vissza. Annak állítanak emléket ekkor, hogy a helyiek 1559. december 31-én kolompszóval, ostorpattogtatással, égő szalmacsóvákkal és a templomtorony kivilágításával ijesztették el a támadó török hadsereget. Idén csikós- és pásztorruhába öltözött hagyományőrzők mellett a CRUX ALBA középkori tűzérség tart bemutatót. A majd’ ötszáz éves múltra visszatekintő neves esemény napjainkra látványos felvonulással egybekötött óévbúcsúztató szokásként él tovább. A cél az, hogy a résztvevők együtt űzzék el gonosz erőket, és köszöntsék vidáman az új esztendőt.

A különleges programot hat órától a népzenei dallamokat modern hangzásban megszólaltató Kerekes Band koncertje követi, ahol a hangulat garantáltan a tetőfokára hág! Négy és hét óra között játékos történelmi kalandozás várja a kicsiket és nagyokat is a Kalandozó Komédium Történelmi Játékudvar közreműködésében. Háromnegyed öttől pedig Molnár Miklós és Bandája, valamint Bárdosi Ildikó népdalénekes előadását hallhatjuk.

Részletes program:

  • 17:00 Szilveszteri Csergetés
  • 18:00 Kerekes Band koncert
  • 16:00-19:00 Kalandozó Komédium Történelmi Játékudvar
  • 16:45 Molnár Miklós és Bandája, valamint Bárdosi Ildikó népdalénekes előadása
  • Helyszín: Hajdúszoboszló, Hősök tere
  • A rendezvény ingyenes!