Vidéki tanyán él a Hazatalálsz és a Barátok közt sztárja: ezért költözött a 21 hektáros birtokra

HelloVidék 2023. január 30. 16:04

Csapó Virágot a Barátok közt bájos fodrászaként ismerte meg az ország, most pedig a TV2-n hétköznap esténként jelentkező, Hazatalálsz című sorozatában játssza Editet, a gazdag özvegyasszonyt a szőke színésznő. Sok a hasonlóság az általa megformált karakter, és Csapó Virág magánélete között, hiszen mindketten tanyán gazdálkodnak. 

Párja, Kocsis Pál 1996-ban került a kaposvári színházba. Megismerkedésükkor mindketten mással voltak, aztán a színpadi szerelemből a való életben is szerelem lett, a színésznő kislánya is kezdettől fogva imádta a színészt. Kocsis Pál is szerepelt a Barátok köztben, állandó szereplőként 2008 és 2009 között játszotta Berényi Júlia volt férjét, írja a femina.hu.

A TV2 Hazatalálsz című sorozatában most mindketten szerepelnek, szerelmespárt alakítanak. A Csapó Virág által alakított Editet gazdag özvegynek, bolond özvegynek nevezik a sorozatban. Az előbbi a kúriája alapján nem kérdéses, hogy igaz, az utóbbi viszont csak kisvárosi csúfolódásnak tűnik.

Talán magának Editnek is kényelmesebb, ha szétszórt, nem ebben a világban élő nőnek nézik, miközben karakán nő ő, úgy helyre tudja tenni az embert, hogy a másik csak pislog. A sorozatból ki fog derülni, hogy sok tragédia és furcsaság történt az életében, és mivel a múltbeli történések nincsenek feloldva, szerintem visszamenekül a múltba. Azért gondolják bolondnak a fiatalok, például Raja (Jaskó Bálint - a szerk.), mert zongorázik, régi berendezések és dísztárgyak között él, a múltjával veszi körbe magát, ugyanis valamiért nem tudja azt elengedni

- mondta el a színésznő a lapnak.

Kocsis Pál 2012-ben, Csapó Virág 2014-ben elszerződött Kaposvárról a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházba. Egy ideig Kecskeméten albérletben éltek, aztán gondoltak egy merészet, és a házak nézegetése után végül egy 21 hektáros tanya mellett döntöttek a környéken, ahol lovakat, rackajuhokat, tyúkokat, macskát és kutyát tartanak.

Az is részben magánéleti hasonlóság, hogy Edit egy birtokon él, és családjával a színésznő is évekkel ezelőtt egy tanyán lelt új otthonra, ahol továbbra is sokféle állatot tartanak.

Mondtam is, hogy akár nálunk is lehetett volna forgatni, bár nem ilyen szép a kertünk, mint a pusztazámori kastélyé, az egy gyönyörű helyszín. Mi azért más életet élünk otthon, rajtam többször van otthon gumicsizma, mint tűsarkú

- summázta Csapó Virág.

Címlapkép: Getty Images