Nem lehet csak úgy horgászgatni ezután: fontos szabály élesedett, erre figyelni kell

HelloVidék 2023. február 20. 12:02

A MOHOSZ közleményben ájékoztatta a horgászokat és a horgászvizsga előtt álló horgászjelölteket, hogy a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (Vhr.) előírásai szerint az általános halelviteli szabályok alábbiak szerint változtak.

Általános halelviteli változások:

  • a menyhal, sügér és domolykó mellett 3 kilogrammra korlátozódik az elvihető mennyiség a garda, jászkeszeg, szilvaorrú keszeg és a paduc esetében,
  • a harcsa faj tekintetében a tilalmi időben korábban meghatározott 100 centiméteres legkisebb kifogható méret törlődik, azaz a harcsa tilalmi idejében (május 2. - június 15.) tilos a harcsát kifogni,
  • a MOHOSZ haszonbérletében lévő vízterületeken a napi darabszám korlátozással védett halfajokból egy személy érvényes állami horgászjeggyel évente összesen legfeljebb 100 darabot, de legfeljebb 150 kilogrammot, darabszám korlátozással nem védett őshonos halfajokból pedig összesen legfeljebb 100 kilogrammot foghat ki,
  • amennyiben a horgász olyan halat fog, amellyel a megszabott súlyhatárt átlépi, azt a halat megtarthatja, de további őshonos halat már nem tarthat meg.

Turista és gyermek állami jeggyel rendelkező horgászokat érintő halelviteli változások:

  • turista állami horgászjeggyel elvihető napi halmennyiség darabszám korlátozás alá eső halfajokból fajonként két darabra összesen legfeljebb három darabra korlátozódott,
  • a MOHOSZ haszonbérletében lévő vízterületeken a napi darabszám korlátozással védett halfajokból gyermek horgász, valamint turista horgász évente összesen legfeljebb 20 darabot, de legfeljebb 30 kilogrammot, darabszám korlátozással nem védett őshonos halfajokból pedig összesen legfeljebb 20 kilogrammot foghat ki
  • amennyiben a gyermek vagy turista horgász olyan halat fog, amellyel a megszabott súlyhatárt átlépi, azt a halat megtarthatja, de további őshonos halat már nem tarthat meg.

Címlapkép: Getty Images