Figyelem, veszélyes lehet itt a fürdőzés! Így kerüljük el a bajt a hazai bányatavakban

HelloVidék 2023. június 21. 09:30

Megérkezett a nyár és ezzel együtt szűkebb hazánk strandjai is megnyitottak. Nem árt azonban oda figyelni, mert könnyen baj lehet a lubickolásból. A természetes vizek sokszor kiszámíthatatlanok, ezt mindig tartsuk szem előtt. A sekély víz is rejthet veszélyeket, de még nagyobb körültekintést ígér, ha a mély és hidegebb bányatavakban mártóznánk meg a kánikulában.

Kapás Márton, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta portálunknak, hogy mire kell ügyelni fürdőzés közben, írja a nool.hu.

Strandolni csak a kijelölt fürdőhelyen, illetőleg ott szabad, ahol az nem esik tiltó rendelkezés hatálya alá. Ezeket a partszakaszokat előzetes mérések és vizsgálatok alapján, hozzáértő szakemberek jelölik ki. Kerülni kell a nem kijelölt vizekben történő fürdőzést, ilyenkor ugyanis nem csak szabálysértést követ el, hanem az életével játszik az ember. Helyenként ugyanis hirtelen mélyülhet a meder, vagy épp erős lesz az adott szakaszon a sodrás. A változó vízmélység- és hőmérséklet különbség miatt pedig a bányatavak különösen veszélyesek

- hívta fel a figyelmet Kapás Márton.

A sajtószóvivő azt is kiemelte, hogy, akik nem tudnak úszni, csak sekély vízben fürdőzzenek, és ne menjenek a mély vízbe még csónakkal, vagy felfújható matraccal sem. Aki tud úszni, annak is figyelni kell magára, főleg a nagy melegben.

Ne ugorjanak felhevült testtel a vízbe, valamint kerüljék el a vízi járművekről és fürdőeszközökről való hirtelen vízbeugrást. Ez a szervezetnek ugyanis egy sokkhatás, amely légzésmegállást, szívritmuszavart vagy keringésleállást is okozhat. Szeszes ital és gyógyszer hatása alatt, valamint bódult állapotban kerüljék a nyílt vízi fürdőzést, ilyenkor gyakran nem sikerül helyesen felmérni egy-egy helyzetet, amely akár tragédiához is vezethet

– hangsúlyozta a sajtószóvivő.

Mint mondta, az úszni nem tudó gyermekek csak felnőtt kíséretében fürödhetnek a szabad vizekben, de még ilyenkor is javasolt mentőmellényt is használni a biztonság kedvéért. Közeledő vihar esetén pedig el kell hagyni a vizet. Ez nem csak a fulladásveszély, hanem a villámcsapás elkerülése miatt is fontos.

Több helyen is tartanak úszótanfolyamot

A pásztói strandra várják azokat a gyerekeket, akik szeretnének megtanulni úszni. A Zsigmond Király Általános Iskola közösségi oldalán tette közzé a felhívást, miszerint a tanfolyam célja, a biztonságos mozgás elsajátítása a vízben és lehetőség szerint egy úszásnem megtanulása. Azok is jelentkezhetnek azonban, akik javítani akarják úszástudásukat. Az első foglalkozás július 3-án, hétfőn lesz majd.

Salgótarjánban a strand programok sokaságával várja az érdeklődőket. Az önkormányzat korábban azt a tájékoztatást adta portálunknak, hogy július 21-23. között Salgó Cup Nemzetközi Strandkézilabda Torna lesz, július 26-án Pont Ott Partit rendeznek, majd augusztus 12-én „Holtpont” Pankrációs rendezvénynek ad otthont a strand. Július 10-29. között pedig három turnusban a strandfürdő területére úszótábort is szerveznek.

Címlapkép: Getty Images