Óriási hír a horgászat szerelmeseinek: újranyitotta kapuit Sarud új turisztikai attrakciója

MTI 2023. július 8. 13:01

A magyar horgászok számára újra nyitva áll a Tisza-tó partján egy olyan különleges gyűjtemény megtekintésének a lehetősége, amelynek története Balatonalmádiból indult, és most Sarudon folytatódik – olvasható az elmenyfalu.hu-n.


 


 


 

Július 7-én, pénteken 11 órakor újranyitotta kapuit Sarud új turisztikai attrakciója, a Tisza-tavi Horgászmúzeum.

Ahogy írták, a Tisza- tavi Horgászmúzeum szervesen illeszkedik a Tisza-tó attrakciói közé, hiszen a horgászok kedvenc időtöltésük mellett a Tisza-tavi Ökocentrumban megismerhetik a halak életét, Sarudon pedig megismerhetik a horgászmódszerek, horgászeszközök fejlődését.

Gönczi György szenvedélyes horgász és horgászbolt-tulajdonos Balatonalmádiban kezdte el gyűjteni a régi horgászeszközöket. A gyűjteményből jött létre az ország első Vízimúzeuma, amely 2006-tól fogadta a látogatókat.

Aztán 2015-ben a gyűjtemény feleslegessé vált a Pannónia Kulturális Központ számára, és a gyűjtő kétségbeesetten kezdett el megoldást keresni arra, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött emlékek ne váljanak az enyészet martalékává.

A Vízimúzeum gyűjteménye így két helyre került. Egy része Hatvani Vadászati Múzeumba, a többi pedig Sarudra, ahol 2016-ban nyitott meg egy teljesen újjáépített parasztházban a Tisza-tavi Horgászmúzeum.

2018-ban azonban fenntartási gondok miatt be kellett zárni. „Azt láttuk, hogy önállóan nem működtethető a múzeum, ezért egy komplex szabadidőközpont részeként szerettük volna gazdaságilag is fenntarthatóvá tenni a gyűjtemény bemutatását” – fogalmaznak a Sarudi Élményfalu honlapján. A korábbi tájékoztatás szerint 2022-ben nyitották volna újra, de erre végül most került sor.

A múzeumban a horgászbotokon, orsókon és kapcsolódó eszközökön kívül halas használati tárgyak és régi csónakmotor is látható.

Címlapkép: Getty Images