Öt premierrel készül a szezonra a Győri Balett: itt a lista, ezeket az előadásokat láthatjuk

MTI 2023. szeptember 9. 13:02

Velekei László, a Győri Balett igazgatója az évadnyitó társulati ülésen bejelentette, hogy öt premierrel készül a Győri Balett a 2023/2024-es évadra. A társulat igazgatója azt is elárulta, hogy felújított darabokat is műsorra tűznek, köztük olyan színházi klasszikusokat láthatunk, mint például az Antigoné vagy az Anna Karenina.

A társulat igazgatója hangsúlyozta: folytatják a Markó Iván-i örökséget, ami szerint "a közönségünkkel válik egy teljes egésszé a művészetünk", mert ez teret enged annak, hogy a táncművészetet több stílusban is kipróbálják. Fontos, hogy minőségi, ugyanakkor mégis színes előadásokat hozzanak létre - fűzte hozzá. Elmondta, hogy október 27-én mutatják be Győrben a felújított A skarlát betű című darabot, amelyet "drámaibbá és hatásosabbá" tettek.

December 12-én a Müpában a Budafoki Dohnányi Zenekarral a Planéták című előadást mutatják be, Győrben pedig december 22-én a Győri Filharmonikus zenekarral egy úgynevezett minipremiert tartanak, ahol a már műsoron lévő Passage és a Bolero című darabok mellett a Négy évszak című előadást is megismerhetik a nézők. A Kisfaludy-teremben az Abigélt, a legkisebbek pedig A kockásfülű nyúl bemutatóját is láthatják az idei évadban.

Műsoron marad az Antigoné, az Egy lépéssel közelebb, a GisL a Romance, a Movements to Stravinksky, Mimi, az Anna Karenina, a Passage, a PianoPlays, a Bolero, a Peer Gynt, a Kippkopp és Tipptopp, a Kippkopp karácsonya, a Maszkabál, a Maszkabál 2, valamint a Max és Móric című darabok - sorolta. Velekei László kiemelte, hogy az idei évad is izgalmas lesz, hiszen Győrön kívül fellépnek még több alkalommal a fővárosban, Pécsett, Gödöllőn, Komáromban, Romániában, Törökországban, Szerbiában, Kolumbiában és várhatóan Dél-Koreában is.

Az igazgató beszélt arról is, hogy idén elindítják a Mini balett című tanfolyamot is. Szalai Judit, a Mini balett tanfolyam szakmai felelőse elmondta, hogy a foglalkozásokra öt és nyolc év közötti gyermekeket várnak heti rendszerességgel a színház balett termébe. A tanfolyamon a legkisebbek a klasszikus balett alapjaival ismerkedhetnek meg.

Címlapkép: Getty Images