Áll a bál a Balatonnál: olyat tettek a szállodák, amire senki sem gondolt volna

HelloVidék 2023. szeptember 14. 10:45

Hiába számít közterületnek, több szálloda is lezárta a nagyközönség elől Siófokon a parti sétánynak azt a részét, amit most a helyi önkormányzat próbál visszaszerezni.

Alapaosan kiverte a biztosítékot a siófokiak körében, hogy a Balaton, Lidó, Hungária és Európa hotel lezárta a Petőfi-sétányon előtti partszakaszt maguknak. Tavaly szeptemberben a siófoki képviselőtestület tárgyalt egy előterjesztést, miszerint nyissák meg a parti sétányt teljes hosszában a nagyközönség előtt, ennek jogi vizsgálata során bukott ki, hogy a lezárás törvénysértő – írja a Magyar Narancs.

A hivatal a hónapokig tartó vizsgálat során arra jutott, hogy az önkormányzat nem rendelkezik olyan jogi eszközzel, amely jogszerűen biztosítaná a parti sétány időszakos megnyitását a gyalogos forgalom előtt. Mint kiderült, a korábban a Pannónia Rt. volt a tulajdonosa a négy szállodának, aztán eladta külön-külön az ingatlanokat a parti szolgalmi és használati jogokkal együtt, az új tulajdonosok pedig vélhetően jóhiszeműen, a lezárt és kizárólag a vendégeik számára fenntartott parti területekkel együtt vették meg a hoteleket és fizették ki a vételárakat.

A lap szerint még Lengyel Róbert polgármester sem tudta kideríteni, hogy pontosan mikor keítették le a partszakaszokat, és milyen körülmények között szerződött 2005-ben a város a Pannóniával, amikor a cég 150 millió forintot fizetett a városnak „megváltásként”. Csakhogy olyan városi ingatlanokat terheltek meg, amelyeket nem lehetett volna, mert városi tulajdonú közterületek forgalomképtelenek is, törvényesen sem eladni, sem pedig szolgalmi joggal megterhelni nem lehet őket. Ennek ellenére akkor a szerződést megkötötték, sőt a közhiteles ingatlan-nyilvántartásba is bekerült a teher.

A Polgármesteri Hivatal július 5-én egyeztető tárgyalásra hívta a szállodák jelenlegi tulajdonosait, akik meglehetősen hevesen tiltakoztak az ellen, hogy esetleg meg kell szüntetniük a jogsértő állapotot. Az új jogi szakvélemény ismeretében hamarosan újra összehívják a szállodák képviselőit. Lengyel Róbert polgármester közölte, megpróbálnak egyezséget elérni velük, de ha szép szóval nem megy, akkor perelni fognak, mert a város turisztikai vonzerejét lényegesen növelné, ha a kikötőtől több kilométeren át végig lehetne sétálni a Balaton partján.

Címlapkép: Getty Images