Felkészültek az ünnepekre a magyarok: ezekre az ajándékokra vágynak a legtöbben

HelloVidék 2023. december 7. 13:35

Egyre kevesebben hagyják az utolsó pillanatokra az ajándékok beszerzését, és a klasszikus ajándéktételek mellett a kisállat még mindig az egyik legnépszerűbb meglepetés – derült ki az egyik leglátogatottabb hazai webáruház közel 15 ezer fős ünnepi felméréséből. A kutatásból arra is választ kaptunk, hogy a megkérdezettek leginkább 5 és 20 ezer forint között vásárolnak személyenként, és az is kiderült, hogy nem a hitel a legnépszerűbb megoldás az ünnepi költés fedezésére.

Az ünnepek közeledtével Magyarország egyik legnagyobb webáruháza egy átfogó közvélemény-kutatást végzett regisztrált felhasználói között a karácsonyi vásárlási szokásaikról. A Pepita.hu kérdőívét mintegy 15 ezren töltötték ki, és a válaszokból kiderült, hogy az elmúlt időszakban nem sokat változtak a hazai lakosság ajándékozási szokásai, kivételek természetesen mindig akadnak.

Nem kapkodunk a vásárlással

Előre gondoskodnak az ajándékok beszerzéséről a megkérdezettek: a válaszadók több mint fele (52,1%) már az őszi hónapokban, közel 44 százalékuk pedig december első két hetében tudja le az egyik legnagyobb energiát felemésztő feladatot. A halogatók táborát mindössze 3% képviseli, ők azok, akik az utolsó pillanatokra hagyják vásárlást. A legkisebb mértékben (1,6%) vannak azok, akik már az év elejétől kezdve teljesítik a virtuális vagy fizikai értelemben vett ünnepi beszerzőtúrát.

Egy vagy több? Olcsóbb vagy drágább?

A megvásárolt ajándékok mennyisége tekintetében a mérleg nyelve egyértelműen a halmozók felé mutat: a válaszadók háromnegyedének tervei között szerepel több kisebb csomag átadása, az egyetlen nagy meglepetést tervezők aránya 21% körül alakul. Érdekes módon a megkérdezettek 4 százaléka egyáltalán nem vesz részt a karácsonyi őrületben. Még meglepőbb adat azonban, hogy az év végi ajándékesőt nem megtakarításokból, hanem legtöbben (56,9%) a szokásos havi költésükből fedezik, ugyanis a válaszadók mindössze 42 százaléka nyúl ilyenkor a malacperselyhez. Bár az elmúlt időszakban az egyes személyi kölcsönöknek és hitelkonstrukcióknak hangos sikere volt, mára ennek mértéke alig éri el az 1%-ot. A válaszok alapján a többség (63%) 5000 és 20 000 forint között vásárol személyenként, míg az 50 000 forint feletti költés a legkevésbé népszerű (2,4%). A középmezőnyt erősítik az 5000 forint alatti vásárlások (19,5%), valamint a 20 000 és 50 000 forint közötti ajándékok (14,9%).

Akiknek a legjobb

Nem okozott meglepetést, hogy a gyermekek az ünnepek legnagyobb nyertesei, ugyanis közel 70%-ban rájuk gondolnak elsőként az ajándékozók. Őket követik sorban a férjek, feleségek és partnerek (22,3%), a szülők (4,8%), maguk a válaszolók (1,3%) és a maradék 1,7%-on osztoznak a barátok, ismerősök, nagyszülők, távoli rokonok, valamint a szeretett anyósok és apósok. Az ajándékozás napja még mindig a korábbi magyar hagyományokat követi. A nagy csomagbontás ideje a válaszolók legtöbbje (80,3%) számára továbbra is szenteste napján esedékes, őket követik az angolszász szokások hívei (12,3%), akik december 25-én lepik meg szeretteiket. Csak 1,8%-uk ajándékoz karácsony másnapján, a többiek pedig egyáltalán nem, vagy más napokon nyújtják át a csomagokat.

Szemfülesnek áll a világ

Érdekesen alakul a vásárlási preferenciákon alapuló válaszok megoszlása. A legnagyobb arányban a legszemfülesebbek szerepeltek, akik már év közben alaposan megfigyelik, hogy szerettük minek örülne igazán (65,6%). A nyomukban haladnak a kíméletlenül őszinték (40,5%), ők egyenesen megkérdezik az érintetteket azok ünnepi vágyairól. Emellett sokan a legjobb lehetőséget keresik, 18,5%-uk ugyanis a szezonközi leárazásokon találja meg a legmegfelelőbb ajándékot a fa alá. Közel 7 százalékuk részesíti előnyben az utolsó pillanatok adta lehetőségeket, 5,1%-uk a reklámok és csak 0,3 százalékuk vásárol az influencerek hatására.

Mire vágynak a magyarok?

A webáruházból a karácsonyi szezon első hónapjában több mint 500 000 terméket rendeltek meg a felhasználók. A november 1. és december 5. közötti időszak legnépszerűbb termékei között egyaránt megtalálhatók az ünnepi dekorációk – fényfüzérektől egészen a műfenyőkig –, a társas- és fejlesztőjátékok, a babák és plüssállatok, a csocsóasztalok és kiegészítői, valamint a játékkonyhák és játékhangszerek. A legtöbbet viszont többek között játékkonzolokra és kontrollerekre, kávéfőzőkre, televíziókra, mobiltelefonokra, elektromos járművekre, porszívókra költenek a magyarok. Ezek átlagos értéke 100 000 forint, de egyes esetekben – például egy drágább telefon vagy számítógép esetében – elérheti a 600-800 ezer forintot is.

Bár elsőre meghökkentőek és sokszor arcpirító élményt is okoznak, a szexi fehérneműk és intim játékok szintén kedveltek a fantáziadús válaszadók között. Továbbra is hatalmas divatnak számít a lánykérés karácsonykor, vagy éppen a közelgő gyermekáldás bejelentése nagy családi körben. Emellett még mindig népszerűek az extrém élmények (pl. ejtőernyőzés, hőlégballonozás, versenyautózás), vagy a személyre szabott ajándékok, (pl. fotókönyvek, versek, személyre szabott művészeti alkotások vagy dalok), amiket az átgondoltság és a befektetett munka tett különlegessé.

Címlapkép: Getty Images