Zenerajongók figyelem: különleges koncerttel kezdődik az újév a Bükkben

HelloVidék 2023. december 25. 19:02

Ismét egy különleges esemény várja 2024. január 5-én a Bükki Csillagdában az érdeklődőket. A Csillagmesék – Történetek az Égből a Földieknek szeretettel címet viselő koncerten Asharti Szabó Andrea lép fel.

A szervezők szerint az élmény egyszeri és megismételhetetlen, ugyanis az intuitív technikának köszönhetően soha nem hangzanak el a dalok kétszer ugyanabban formában. A hallgatók a hangok, történetek és a planetáriumban vetített képi világ segítségével kizökkenhetnek a mindennapok mókuskerekéből. Mint írják, elrepülhetünk egy másik világba, amelyet úgyis hívhatunk, Otthon.

A koncert után csillaglesen vehetnek részt a látogatók a Bükki Csillagda teraszán vagy obszervatóriumában. A művésznő augusztusban már adott egy teltházas koncertet a Bükki Csillagdában. Az előadóművész hitvallása, hogy az éneklés, illetve az ilyen típusú zenék hallgatása gyógyító erővel hathat testre, lélekre és szellemre egyaránt.

Egyszer, egy kung-fu mester azt mondta nekem, hogy amikor énekelek az jó az embereknek. Csak álltam és zokogtam, mert amit éveken keresztül nagyon el akartam fojtani, az elemi erővel kitört belőlem. Az volt az a pillanat, amely megváltoztatta az életem, és elindultam a hosszú utazásra a hangok birodalmában

– mesélte Asharti Szabó Andrea, akinek nevével korábban musical, operett és opera-előadások kapcsán találkozhattak.

Címlapkép: Getty Images