Hazai színészlegendák tárlatával nyitnak: ezzel csalogat tavasszal a mohorai emlékház

MTI 2024. március 29. 20:03

A téli szünetet követően vasárnap nyitják meg Mohorán a Tolnay Klári Emlékházat, amely húsvéthétfőtől megújulva várja látogatóit - tájékoztatta az emlékház vezetője pénteken az MTI-t. 


 

Balla István elmondta: Bajza Viktória, Détár Enikő, Horváth Csenge és Pásztor Erzsi színművész, Rátkai Erzsébet jelmeztervező és Solymosi-Tari Emőke zenetörténész a Palóc Classic Historic csapatának veterán autóival érkeznek, valamennyiük jövetelét bejelentik, majd vörös szőnyegen sétálnak az emlékházhoz. A rendezvény műsorvezetője Balló Tibor lesz.

Balla István elmondta azt is, hogy Détár Enikő először jár Mohorán, a többi vendég többször is szerepelt már ott.

Vasárnap újranyitják a Nógrád vármegyei emlékházban Venczel Vera életműkiállítását. A 2021-ben elhunyt Jászai Mari-díjas színésznő tiszteletére múlt év őszén állították össze a tárlatot.

Venczel Vera 2016-ban Mohorán vette át a Tolnay Klári születésének 100. évfordulóján alapított Tolnay Klári Művészeti-díjat. Az Egri csillagokban Cecey Évát alakító színésznő a nógrádi faluban járt 2017-ben is, amikor ünnepi rendezvényt tartottak a film forgatásának 50. évfordulója alkalmából.

Az emlékházban állandó kiállítás is fogadja a látogatókat, a tárlat Tolnay Klári életét és életművét bemutató fényképekből, személyes használati tárgyakból, családi ereklyékből, nagy sikert aratott színházi előadásokat idéző kosztümökből áll, az első kiscipőtől az utolsóig.

Balla István tájékoztatása szerint a Venczel Vera-kiállítás május végéig látogatható, ezután Béres Ilona életmű-kiállítására készülnek.

Címlapkép: Getty Images