Kiakadtak a magyar horgászok, ilyet még nem pipáltak: durva büntetést kaptak a nyakukba

HelloVidék 2024. április 17. 12:04

Olyan történt Tiszaalpáron, amire még a legöregebb horgászok sem emlékeznek. Megbüntették azokat a csónakkal rendelkező pecásokat, akiknek névtábla volt a csónakján, és azt élőfához kötötték ki - írta a Baon.

Felháborodott horgászok keresték meg a baon.hu Bács-Kiskun vármegyei portált azzal, hogy a vízi rendőrség megbüntette őket 26 ezer forintra, mert a csónakjukat élőfához kötötték ki az Alpári Holt-Tiszánál.

Mint azt elmondták, ilyenre még nem volt példa. A nyár- és fűzfákat, amelyek a Holt-Tisza partján állnak, apáik, nagyapáik ültették, némelyik már a száz évet is meghaladja. Sajnos olyan is van, amelyik már teljesen kiszáradt, de még nem vágták ki, bármikor beledőlhet a vízbe, maga alá temetve több csónakot is, mint erre van is példa.

A horgászati törvényben szerepel ugyanis, hogy aki csónakokat tart a Holt-Tiszánál, annak névtáblán kell feltüntetni azt, hogy ki a tulajdonosa, és hol lakik. A horgászok egy része ezt meg is tette, de most éppen őket büntették meg. A vízi rendészet ugyanis ellenőrzést tartott a parton, és azokat a személyeket, akik betartották azt a szabályt, hogy névtáblát helyeznek el a csónakjukon, megbüntették.

Ahogy Papp József a lapnak elmondta, gyermekkora óta horgászik a holtágon:

Ezeknek a fáknak négy-öt centis kérgük van, mondja. – Ha ahhoz kikötnek egy 150-200 kilós csónakot, az körülbelül annyit jelent, mintha egy pad lábához oda láncolnának egy egeret. Engem azért büntettek meg, mert előző este horgászni voltam, és nem akartam már a vaskarómhoz kötni, így ahol megálltam, ahhoz a fához kötöttem ki. Szerencsétlenségemre másnap ellenőrzést tartottak a rendőrök, és szabálytalannak minősítették a csónak fához való kikötését. Kifizetem a szabálysértést, nem arról van szó, de miért nem tudták előtte felhívni a figyelmünket, hogy ez nem lehetséges. Eddig még itt Tiszaalpáron soha senkit sem büntettek meg ezért, pedig háromszáz körüli csónak van a Holt-Tisza partján. Azoknak a nagy része fához volt és van kikötve. Akik vaskaróhoz kötötték ki, azoknak az árvíz alkalmával elsüllyedt. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy feljebb kötöm a ladikot, ha jön az árvíz. Más az, ha valaki az élőfába ver bele egy cöveket, amin van egy karika és ahhoz láncolja hozzá. Az már természetkárosítás.

A vízi közlekedési szabályok megsértése miatt büntették meg a horgászokat, áll abban a levélben, amit valamennyien megkaptak. Az indoklásban az szerepel, hogy Tisza Vízrendészeti Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Vízrendészeti Rendőrőrs által tett feljelentés szerint megállapítást nyert, hogy a horgászok a Holt-Tisza partján lévő csónakjukat a parton álló fához kötötték.

Ezzel szabályértést követtek el, mert figyelmen kívül hagyták a vízi közlekedés rendjéről szóló 57/2011 NFM rendelet első rész 704. cikk harmadik pontjában foglaltakat, mely szerint kikötéshez vagy zátonyról leszabadításra tilos élőfát, mellvédet oszlopot, kilométerkövet, fémlépcsőt vagy korlátot használni. Aki a fenti szabálysértést megvalósítja, az a vízi közlekedési szabályok megsértése szabálysértést követi el.

Címlapkép: Getty Images