Egyre több a műanyag a Tiszában, mint a Dunában

Index 2018. november 22. 10:01
A 2000-es évek elején indult meg látványosan a szemétzajlás a Tisza felső szakaszán, egyre több műanyag került a folyóba – akár az ártereken kialakult illegális hulladéklerakókból, akár közvetlenül a háztartásokból – ami aztán az árterek magyarországi szakaszán rakódik le.

Legalább 15-ször annyi mikroműanyag van a Tiszában az Ukrajnához közeli szakaszon, mint Bécsnél a Dunában – derült ki a Tisza megtisztítására indított PET-Kupa ötletgazdájának összefoglalójából, amely a közelmúltban a kárpátaljai Visken tartott Tiszai Kerekasztalról készült – írja az index.hu

A Természetfilm.hu kisfilmjéből kiderül, most még meg lehetne előzni a folyó szemétbe fullasztását, ha sikerül Kárpátalján és egész Ukrajnában megfelelő hulladékkezelési programot beindítani.

Magyarország már vizsgálja a lehetőségét annak, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a kártalanítási igények érvényesítésére Ukrajnával és Romániával szemben. Ennél azonban fontosabbak lennének a felső-tiszai kommunális hulladék eltávolítását biztosító beruházások, amelyek előkészítését a kormány októberi határozatában is támogatta.