Szabad az út: két új híd épül a magyar-szlovák határon

HelloVidék 2018. december 11. 19:00
A közös államhatáron Őrhalom és Ipolyvarbó között közúti, Dunakiliti és Doborgaz között pedig kerékpárosok és gyalogosok közlekedésére szolgáló híd létesül. A határmetszéspontok kijelöléséről Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár írt alá kétoldalú kormányközi megállapodásokat Érsek Árpáddal, Szlovákia közlekedési és építésügyi miniszterével 2018. december 11-én, Pozsonyban - derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből.

A 30 méternél hosszabb határhidak létesítéséhez a két ország korábbi megállapodása szerint nemzetközi szerződés megkötése szükséges. A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakiliti és Doborgaz között gyalogos és kerékpáros Duna-meder híd épül, melyhez mindkét oldalon ártéri hidak csatlakoznak. A Nógrád megyei Őrhalom és Ipolyvarbó között az ideiglenes fahidat váltja fel az új átkelő az Ipolyon, az oda vezető útszakaszok is megújulnak a határ mindkét oldalán.

A beruházások megvalósítását a 2014-2020-as Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program forrásai támogatják. A fejlesztések pontos költségigénye a tervek kidolgozása és a kiviteli közbeszerzés eredményes lezárása után válik ismertté. A határmetszési pontok rögzítése után indulhat meg az engedélyezési tervek elkészítése.

A magyar-szlovák közlekedési kapcsolatok minősége a következő időszakban látványos ütemben javul. Folyamatban van az M15 négysávosra bővítése, a fejlesztéssel teljes értékűvé válik a Budapest-Pozsony sztrádakapcsolat. Komáromnál új Duna-híd épül, és kivitelezés alatt áll az M30 hiányzó szakasza is, amellyel magas színvonalú közúti összeköttetés jön létre Miskolctól Kassa felé.