Gigaberuházás Egerben: mutatjuk, mire futja félmilliárdból

MTI 2018. december 28. 11:00
Csaknem félmilliárd forintos támogatásból végzik el a következő két évben az egri vár állagmegóvását - jelentette be sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt, a város és a térség országgyűlési képviselője; valamint Habis László polgármester.

Nyitrai Zsolt közölte: a kabinet az állagmegóvási munkákra 460 millió forintot különített el. A képviselő az elmúlt évet összegezve úgy fogalmazott: az egriek 2018-ban több, régen várt fejlesztésre kaptak támogatást. Ennek köszönhetően a terveknek megfelelően zajlik az M25-ös autóút építése és elkezdődhet a helyi intermodális csomópont tervezése. Belátható időn belül a várost elkerülő út tervezése is megindul - tette hozzá.

Emellett ugyancsak idén született kormánydöntés arról, hogy több mint egymilliárd forint jut egyebek mellett a termálvizes létesítmények és a déli iparterület fejlesztésére, az egri vár területén pedig a Varkoch-kapu és a Zárkándy-bástya helyreállítására, valamint egy panorámalift kialakítására.

Habis László hozzátette: a most jóváhagyott pénz a Nemzeti Várprogramban kapott mintegy másfél milliárd forintos keret kiegészítése, amellyel teljessé válhat az ország egyik leglátogatottabb turisztikai látványosságának, egyben nemzeti emlékhelyének megőrzése és megújítása.

A részletekről elmondta: a program részeként között megújul a déli bejárat, ahol fogadóépület, pénztár és több kiszolgáló helyiség is épül. A Varkoch-kapubástya emelettel, tetőszerkezettel, farkasveremmel és felvonóhíddal történő újjáépítését a projekt legemblematikusabb elemeként említve megjegyezte: a várnak ez a része új fogadópontként működik majd.

A programcsomag másik pillére az egykori ágyúdomb újjáépítése és funkcióváltása. Ott 70 férőhelyes rendezvény- és vetítőterem, valamint turisztikai látogatóközpont létesül, mely az év egészében működik majd és a vár turistaforgalmának szezonalitását mérséklő, új vonzerő lesz.