Zalaegerszeg megszépül: renoválják a város ikonikus műemléképületeit

MTI 2019. április 7. 11:00
A Modern Városok Program keretében megújul Zalaegerszeg emblematikus műemléképülete, a Kvártélyház is.

Zalaegerszeg nagy történelmi múltra visszatekintő város, de viszonylag kevés építészeti emléke maradt fenn. A városrehabilitációs tervek célja, hogy a megmaradt építészeti értékeket megőrizzük, felújítsuk és láthatóvá tegyük az utókor számára

- emelte ki Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere az építkezés helyszínén tartott sajtóbejáráson.

A Modern Városok Program keretében valósult meg a Mária Magdolna-plébánia épületének a felújítása és a botfai Erdődy-Hűvös-kastélyban is elkezdődtek a rekonstrukciós munkák. A történelmi belváros megújítását célzó projekt a Göcseji Múzeum és a Mária Magdolna-plébánia épületének felújítását, új orgona beszerzését, valamint a Mindszenty Józsefnek emléket állító múzeum- és zarándokközpont építését is tartalmazza - ismertette a részleteket Balaicz Zoltán.

Az épület keleti homlokzatát teljesen felújítják, helyreállítják a homlokzati díszeket. A nyílászárók felújítását, a bádogos szerkezetek cseréjét, a vízvezeték felülvizsgálatát és rekonstrukcióját is érintő kivitelezési munkák várhatóan 2020 elején fejeződnek be.

Molnár András, a levéltár igazgatója elmondta: a Kvártélyház épületében működő levéltárban a felújítási munkák a napi munkát nem érintik, de a kutatószolgálat, a raktárak és a könyvtárak működése ideiglenes szünetel. Júniustól viszont megújult környezetben tudják fogadni az ügyfeleket és a kutatókat - jelezte.

A Kvártélyház Mária Terézia rendelkezésére 1765-ben, a katonák elszállásoltatására épült. Az egykori kvártélyház funkciója évszázadról évszázadra változott, az épületet új szárnnyal is bővítették. A város díszterme 1891-ben készült el, a termet 1994-ben újították fel. A belső udvart az ezredforduló után közösségi célokra alakították át, 2007-től a nyári szabadtéri nyári színházi előadások, kvártélyházi esték színterévé vált.

A kvártélyházi estéknek szép hagyománya van: az első színjátékot 1843-ban, a Deák Ferenc tiszteltére rendezett szabadtéri ünnepségen mutattatták be a belső udvaron - idézte fel Gyimesi Endre, a város volt polgármestere.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelte: a város építészeti emlékeit meg kell őrizni az utókor számára.

A városvezetés kiemelt figyelmet fordít a történelmi értékek, az építészeti emlékek megőrzésére, a városkép pedig azt mutatja, hogy Zalaegerszeg épületei folyamatosan újulnak meg - fűzte hozzá Böjte Sándor, a településrész önkormányzati képviselője.