Jön a bírság: Magyarországon félmillió robogós nem köt felelősségbiztosítást

MTI 2019. április 16. 10:00
Beköszöntött a jó idő, így ismét előkerülnek a garázsokból a robogók. Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint. A szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. Azonban a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét, derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közleményéből.

Szerencsére robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében… Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással. Ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem kínál fedezetet.

– magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is, biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a MABISZ Kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.

Egyedülállónak számít Európában, hogy a robogóknak semmilyen jól látható azonosító jelük nincsen. A rendszám bevezetése ebben a kategóriában számos előnnyel járna: egyrészt jelentősen javulna a biztosításkötési arány, másrészt cserbenhagyás esetén könnyebben beazonosíthatóvá válnának a balesetet, kárt okozó járművek. Harmadrészt ki lehetne szűrni azokat a járműveket is, amelyek – 50 cm3 feletti motortérfogatuk vagy 45 km/óránál nagyobb potenciális sebességük miatt – már eleve rendszámmal kellene, hogy rendelkezzenek, és amelyek vezetéséhez motoros jogosítvány is szükséges. Ezen járművek esetében behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is.