Felújítják az M1-esen található Rábca-hidat: mutatjuk a fejlesztéseket

HelloVidék 2019. április 25. 10:00
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 129-es kilométerszelvénynél található Rábca-hidat felújítják a szakemberek. A munkálatokhoz szükséges terelések kiépítését szerdán fejezik be a közútkezelő lébényi mérnökségének munkatársai, ezt követően fognak elindulni a kivitelezési munkálatok, melyek előreláthatóan két hónapot vesznek majd igénybe.

A tervek szerint 2019. április 25-én, csütörtökön induló felújítási munkák során az M1-es autópálya Rábca-hídjának teljes felületén kicserélik a szigetelést, a burkolatot, a korlátokat, valamint a vízelvezető rendszert is, derül ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményéből.

Előreláthatóan két hónapot vesz majd igénybe a munkavégzés, melynek során az M1-es autópálya felújításához kapcsolódóan már több helyen is alkalmazott úgynevezett 2+1+1 sávos terelés lép majd életbe. Ez azt jelenti, hogy az M1-es autópálya mindkét irányába két sávot biztosítanak a szakemberek, ugyanakkor az egyik normá1 sáv mellett – melyen a nehézgépjárművek közlekedhetnek – a belső sávok szűkítettek lesznek.

Az átterelésnél és a sávelhúzásnál közlekedésbiztonsági okokból 60 km/órás sebességkorlátozást vezetnek be. A felújítási munkákhoz kapcsolódóan fontos változás lesz még, hogy a 129-es csomópont Győr nyugat, illetve az M85-ös és 85-ös utakról Hegyeshalom felé vezető felhajtó ágán STOP táblás becsatlakozást alakítanak ki kis sugarú ívekkel.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan arra kéri a közlekedőket, hogy a kihelyezett forgalmi előjelzések és érvényben lévő sebességkorlátozásoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek a munkaterületek mellett a balesetek elkerülése érdekében!

Mivel a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálat weboldalán, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.