Visszatérnek a étkezőkocsik: sör és MÁV-burger vár a Balaton expresszen

HelloVidék 2019. május 29. 17:01
Ehetünk és ihatunk is majd a Balatonra közlekedő vonatokon. A hamburger mellé sört is kérhetünk öblítőnek, de alkoholmentes italokat is vásárolhatunk az étkezőkocsikban – írja a borsonline.

Bár egyelőre csak tesztjelleggel, de visszahozzák az étkezőkocsikat a balatoni vonatokra. Az újításokat, melyeket június közepén fognak bevezetni, Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója jelentette be. Már egy ideje hiányzik ez a szolgáltatás a belföldi vasúti közlekedésben, ezért most egy próbaverzióban nyár végéig mindenki élhet a lehetőséggel, aki a magyar tengerre utazik.

A Balaton expresszekben olyan étkezőkocsik közlekednek majd, amelyek a néhány éves szünetet megelőzően jellemzően Bécsbe közlekedtek az EuroCity vonatokban. A szakemberek mindegyik kocsin elvégezték a szükséges műszaki és esztétikai javításokat, a járművek a június közepi forgalomba állásuk előtt alapos külső és belső tisztítást kapnak.

– magyarázta az elnök-vezérigazgató.

Egyelőre csak a Balaton expressz vonatokon lesznek kialakítva étkezőkocsik, melyekből naponta 16 darab – Budapestről 8 darab és vissza is ennyi – indul nyáron.

Előbbiért 390 forintot kérnek majd, míg utóbbit 1290 forintért kóstolhatjuk meg. Az étel- és italválasztékot a MÁV Nosztalgia biztosítja.

Az étkezőkocsi-szolgáltatás újabb érvként szolgálhat arra, hogy a Balaton déli partjára utazók a Balaton expresszeket válasszák.

– mondta Homolya Róbert.