Kiderült: itt vannak a legjobb és legrosszabb utak Magyarországon

HelloVidék 2019. június 12. 10:01
Az állami kezelésű utakat fenntartó Magyar Közút Nonprofit Zrt. közzétette a hozzá tartozó úthálózat minőségének adatait, amelyek a tavaly év végi állapotot mutatják. A számok alapján tavaly megállt az útminőség évek óta tartó romlása, sőt, a felújítások felpörgetése még némi javulásra is elég volt.

A közel 207 ezer kilométeres magyarországi úthálózat nagy részéről nincs összefoglaló adatbázis. Majd 175 ezer kilométer ugyanis önkormányzati tulajdonú helyi út, amelyet a településeknek kell fenntartaniuk, így információval is ők rendelkeznek róla, összefoglaló adatai a 32 ezer kilométeres – a teljes forgalom háromnegyedét lebonyolító – országos közúthálózatot fenntartó Magyar Közútnak vannak - írja a G7 cikke.

A társaság az utak burkolatállapotát (vagyis a felületek épségét) egy ötfokozatú skálán sorolja be. Az országos közúthálózat hosszal súlyozott burkolatállapota a 3,9-es átlagról 3,8-ra javult. Az ország különböző részein közlekedő autósok azonban egymástól nagyon eltérő tapasztalatokat szerezhetnek.

Egy évvel korábban ugyanez a két megye alkotta a két szélsőséget, de Veszprémben 0,5-öt sikerült javítani, míg a szomszédos megye egy tizedet rontott. A koncessziós autópályákat külön méri a Magyar Közút, és nem meglepő módon ezek sokkal jobb állapotban vannak, mint az országos közúthálózat egésze.

Az utak egyenetlenségét is osztályozza egy ötfokozatú skálán a Magyar Közút, és ebben a tekintetben javultak valamelyest az útállapotok: az országos átlag 2,8-ról 2,7-re változott. A megyék közötti eltérések kevésbé jelentősek, mint a burkolatnál, a legjobb Fejér megye osztályzata (2,4), a legrosszabb pedig Győr-Moson-Soproné és Baranyáé (3,1).

Osztályozzák az utakat a balesetveszélyes nyomvályúk mélysége alapján is. Az országos átlag 1,3, és a megyék adatai is 1,1 (Nógrád) és 1,5 (Komárom-Esztergom, illetve Bács-Kiskun) között szóródnak. A gyorsforgalmi és főutakon már nem ennyire derűs a kép, az országos átlag 1,7, és több megyében is látni 2 fölötti értékeket.

Az utak teherbírásában a teljes országos hálózatra 2,7-es érték adódott, de a gyorsforgalmi és főutak teherbírási átlaga 1,8, míg a mellékutaké csak 3,1.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt