Önerőből épült a város új épülete: ez most Kiskunfélegyháza büszkesége

MTI 2019. június 18. 16:00
Átadták a város történetének legnagyobb önerős beruházását, a régi rendelőintézetből több mint egymilliárd forintból kialakított egészségügyi központot pénteken Kiskunfélegyházán.

Az egészségben eltöltött évek számának és ezen keresztül a magyar emberek átlagos élettartamának növeléséhez új szemléletre van szükség. El kell kerülni azokat az egészségkárosító körülményeket, amelyek rontják az egészséget és ezáltal betegségek kialakulásához vezetnek

- hangsúlyozta az egészségügyi intézmény avatásán az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós. Kiemelte azt is, hogy a testi és lelki harmónia helyreállítását végző egészségügy számos tényezője közül a legfontosabb az alapellátás, az az egészségügyi ellátóhely, ahová a beteg először tud fordulni; itt lehet elvégezni a legalapvetőbb vizsgálatokat, amelyek kiértékelésével el lehet jutni a diagnózisig; esetenként el lehet kezdeni a gyógykezelést is, úgy, hogy a betegnek nem kell elhagynia a lakóhelyét, hanem a szükséges leletek "utaznak", akár digitálisan úton.

A legfontosabb, hogy az ember, az emberi erőforrás testben, lélekben, tudatban és közösségi kapcsolataiban egyaránt egészséges legyen. Éppen ezért az új egészségügyi központ a Kiskunfélegyházán és környékén élők egészségmegőrzésének lehetőségeit bővíti

- tette hozzá Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője.

Csányi József polgármester a kormány és a kiskunfélegyházi önkormányzat összhangjáról beszélt az egészségfejlesztés területén.

Ennek egyik példája, hogy 2015-ben 1,3 milliárd forintból a város kórháza újulhatott meg: kialakították a szakrendelőket, illetve megteremtették az egynapos sebészeti és belgyógyászati műtétek lehetőségét. Mára pedig az évek óta üresen álló, ötszintes egykori SZTK-épületben kapott helyet az orvosi rendelők és várók mellett a védőnői szolgálat, illetve a gyermek és felnőtt háziorvosi ügyelet, de kialakítottak gyógyszertárt is, újraindul a fogászati ügyelet és új ellátási formaként megjelenik a szájsebészeti ellátás. A központba költözik a helyi egészségfejlesztési iroda is, amelynek létrehozására és fenntartására mintegy 100 millió forint pályázati forrást nyert a város.

- mondta a polgármester.