Fiatalok a biztonságos Balatonért: 13 éve óvják a strandolókat

HelloVidék 2019. június 29. 18:30
Ezen a nyáron is a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát. Mától 19 balatoni strandon közel 320 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban. Munkájukat, illetve azt, hogy jövőre még több helyszínen lehessenek jelen, a 1359-es adományvonal felhívásával lehet támogatni augusztus végéig.

A programban több mint 320 fiatal önkéntes vesz részt, akik a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el 12 Balaton-parti település 19 strandján, június 28-tól augusztus 20-ig, minden nap 10 és 18 óra között. Tavaly közel 3500 esetben segítettek a nyaralóknak. A leggyakoribb esetek a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés és a különböző sportsérülések voltak.

A program idén is több támogató segítségével valósulhat meg, de nemcsak cégek, hanem bárki más is segítheti a programot, elég hozzá felhívni a 1359-es adományvonalat vagy elküldeni SMS-ben az ADOMANY szót. Minden hívás vagy SMS 250 forint támogatást jelent a szervezetnek. Továbbá a www.voroskereszt.hu oldalon a kampányok között is könnyedén támogathatják a szolgálat megvalósulását. A szolgálat 2007-es indulása óta közel 40 000 esetben nyújtottak szakszerű segítséget a vöröskeresztes önkéntesek, ebből 6-szor életmentést hajtottak végre.

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete idén is támogatók bevonásával tudta elindítani a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot, amelynek fő támogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Generali a Biztonságért Alapítvány. További pénzbeli támogatóink a Balaton Fejlesztési Tanács, a Balaton Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő, Révfülöp és Balatonudvari Önkormányzata. A szolgálat telekommunikációs partner pedig a Telenor Magyarország. Az önkéntesek folyadékpótlásáról a Coca-Cola Magyarország, bőrük védelméről pedig a Dr. Kelen gondoskodik. A MÁV-Start Zrt. és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 90%-os utazási támogatást biztosít az önkéntesek részére a szolgálat központja és strandok közötti közlekedésre. Az önkéntesek étkezésének kiegészítésében a Nestlé támogat Maggi Forró Bögre levesekkel, Nesquik kakaóval és Nescafé 3in1 kávéitalporral. A Poli-Farbe Vegyipari Kft. az önkéntesek szálláshelyének színesebbé tételével támogatott. A strandolók ellátását a VitaPlus Kft. közel 1500 doboz 1x1 Kálcium Plus pezsgőtablettával támogatta.