Mentőakció Kiskörén: így tüntetik el az úszó szemétszigetet

hvg.hu 2019. július 18. 17:30
Néhol már három méter vastagon borítja a Tiszát az Ukrajnából és Romániából érkezett szemét a kiskörei duzzasztógátnál. A hulladékszigetről – amelyben a megszámlálhatatlan mennyiségű műanyag palack mellett gumipapucs, uszadékfa, de még bojler és hűtőszekrénydoboz is úszkál – a Természetfilm.hu Egyesület készített drónvideót, amelyet az Euronews tett közzé - írja a HVG.

A portál által megoszott riportból az is kiderül, hogy az itt felgyülemlett hulladékot állami, vállalati és civil összefogással fogják eltávolítani a vízből. Ezt követően a kihalászott szemetet a kiskörei szakaszmérnökség téli kikötőjébe szállítják majd, ahol kezdetét veszi a szelektálás.