Autósok, figyelem! Módosul a közlekedés, ezek a legfontosabb változások

MTI 2019. augusztus 2. 11:00
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán péntektől vasárnapig, a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A közleményben azt írták, a korábbi évekhez képest a legnagyobb változás az, hogy a Budapest irányából érkezők a 19-es kilométerszelvénynél épült új csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is meg tudják közelíteni a Hungaroringet. A főbejárat megközelítéséhez a Nyíregyháza felől érkezők is használhatják majd az új csomópontot.

Az M3-as autópálya fővárosból kivezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13-18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégeknek és a szerződött taxitársaságnak. Ezen keresztül csak ők és a megkülönböztető jelzést használó járművek közelíthetik meg a versenypályát. Az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe.

A Liszt Ferenc-repülőtér felől az elmúlt évekhez hasonlóan az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös felől érkezők az M0-s autóút 54-es csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-esre, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi és az új 19-es jelzésű csomópontján át érhetik el a versenypályát.

Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák jelezik majd. Kiemelték, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívta a figyelmet arra is, hogy az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre kell számítani szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxutca-látogatás idején.

A Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között növekszik majd jelentősen. A torlódások elkerüléséért vasárnap délután az M3-ason a Nyíregyháza felől Budapestre tartóknak Gödöllőtől az M31-es autópálya - M0-s autóút útvonalat ajánlják. A közútkezelő arra kéri a közlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36 1 336 2400) és az utinform.hu honlapon.