Időjárás ide vagy oda, így is rekord sokan utaztak a Balatonra

MTI 2019. augusztus 10. 09:36
A sok napsütés mellett eddig a nyáron esőből is jutott bőven a nyaralóknak, ennek ellenére az egy évvel korábbiakhoz képest 8 százalékkal többen, 921 ezren szálltak vonatra, hogy eljussanak a Balatonhoz a nyári menetrend június közepi életbe lépése óta. A legtöbben, 35 ezren július 6-án választották ezt az utazási formát. A vasúttársaság idei újítását, a naponta nyolc pár, étkezőkocsival és az utaskomfort emelése érdekében – az új IC+ kocsik forgalomba állításának köszönhetően – már három légkondicionált InterCity-kocsival közlekedő Balaton expressz szerelvényt közel 130 ezren választották. A tavaly nyári utasszámokkal összehasonlítva jól látható, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, valamint az értékesítési újdonságok.

A nyári szezonban július végéig jellemzően a nyaralni érkezők kétharmada saját lakóhelyük és a Balaton között utaztak, míg az utazások egyharmadát tették ki a tó körüli települések közötti utazások. Az országos adatokhoz képest nagyobb arányban, a menetjegyek 22,5 százalékát vásárolták meg a balatoni utasok online formában (e-Ticket vagy a MÁV mobilalkalmazás segítségével), míg 11 százalék az automatás, 60 százalék a pénztári, 6,5 százalék pedig a fedélzeti jegyváltás.

Nyaranta a balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet. Idén Siófok vezeti eddig a rangsort, de Fonyód és Zamárdi is dobogós helyen áll. Őket Balatonfüred, Balatonlelle és Keszthely követi a rangsorban. Július első hetében sok fesztiválozó választotta a vasutat, több mint 25 000 utas szállt fel Zamárdiban a vonatokra, különösen népszerűek voltak az éjszakai Bagolyvonatok is.

A Balaton expresszvonatok étkezőkocsijának látogatottsága folyamatosan nő. A hét egyes napjain a START Burger annyira népszerűnek bizonyult, hogy az igények növekedésére reagálva a kocsikat nagyobb sütőlappal szerelték fel, így egyszerre akár 8-10 hamburgerhús is elkészíthető.

A balatoni étkezőkocsi-szolgáltatás idén augusztus 25-ig, a nyári menetrend végéig vehető igénybe, de a vasúttársaság szakemberei már tervezik, hogy a szolgáltatást szeptembertől, mely más járatokon lehetne továbbvinni.

Fotó: MÁV-START