Milliós beruházás: hatalmas felújítás zajlik Hollókőn

HelloVidék 2019. október 30. 20:07
Pályázati pénzből, támogatásból, valamint önerőből is tovább épül, szépül, fokozatosan fejlődik Hollókő, a világörökségi helyszín. A falu vezetői egyformán odafigyel­nek az ófalu és az újfalu fejlesztésére - írja a nool.hu.

Évente 80–90 ezer turista látogat a faluba. Amit az ófalu a turizmusból megtermel, abból tudjuk fejleszteni az újfalut. Az újfaluban szükségessé vált a főutca mentén a járda felújítása. Ez 12,7 millió forint belügyminisztériumi támogatásból és 17 millió forint saját forrásból most megvalósul. Saját erőből több helyen is megoldottuk a felszíni víz elvezetését

- mondta Szabó Csaba, Hollókő polgármestere.

Ahogy a portál írja, az ófaluban is számos fejlesztés zajlik, hiszen ide érkezik a legtöbb bel- és a külföldi turisták. 80 millió forintot fordítanak az ófalu elején lévő látványház felújítására, korszerűsítésére. A megkopott padlózatot kicserélik a helyiségekben, kifestik a falakat, hőszigetelik kívülről az épületet, valamint egy raktárhelyiséggel is kibővülnek. Az ófalu főutcáján elhelyezkedő étterem is felújítás alatt áll, de az előzetes tervek szerint a munkálatok jövő tavaszra befejeződnek.

A turisták körében egyre többen érdeklődnek a palóc ételek és azok elkészítése iránt. A felújítás alatt álló Palóc konyhának ezután lesz egy olyan részlege is, ahol egy főzőpultnál az érdeklődők – szak­emberek segítségével – bekapcsolódhatnak a különböző ételek elkészítésébe. A kiállítási részlegben a palóc gasztronómiát mutatják be. Az épületben helyet kap egy konyha és a hozzá tartozó étterem, valamint egy fogadórész is. A 110 millió forintos beruházás húsvét előtt befejeződik, az ünnepekre már megnyitja kapuit

- mondta a polgármester, aki kitért arra is, hogy a Magyar Falu Programnak köszönhetően továbbfejlesztik a felszíni vízelvezető csatornahálózatot, továbbá az utak felújítását tervezik, valamint a falubuszt is szeretnék újra cserélni.