Újabb menetrendváltozás: mutatjuk, mely szakaszokat érinti

MTI 2019. november 5. 19:00
A Budapest–Vác–Szob és a Budapest–Vácrátót–Vác vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok november 8-tól november 25-ig, a Rákosrendező és Rákospalota-Újpest állomás közötti, illetve a Rákospalota-Újpesten végzett pályakarbantartási munkák miatt. Több ütemben változik a vonatok menetrendje, egyes járatok nem közlekednek.

Rákospalota-Újpest állomáson és a kapcsolódó vonalszakaszokon azokat a pályafelújítási munkálatokat végzik el, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a decemberi menetrendváltástól a sebességkorlátozásokat feloldhassák és ismét 80 km/h-s legyen a megengedett maximális sebesség. Négy váltó esetében és a hozzájuk csatlakozó vágányrészeken kicserélik az ágyazatot, a harmadik és a negyedik vágánynál pedig új betonaljakat építenek be. A peronok aszfaltozását is befejezik.

November 8-án 22:20 órától 11-én hajnali 1:30-ig, szombaton és vasárnap, a szobi vonalon:

  • November 9-én Szobról a Nyugati pályaudvarra 7:25-kor induló G70-es vonat nem közlekedik.
  • November 9-én és 10-én pedig nem közlekednek a Nyugati pályaudvarról Vácra, 7:15-től 20:15-ig minden óra 15. percében, és Vácról a Nyugati pályaudvarra, 7:02-től 19:02-ig minden óra 2. percében induló S70-es személyvonatok.
  • November 10-én a Nyugatiból az éjszakai, 1:52-es és 2:52-es indulású, szobi járatok kimaradnak.

Az nem közlekedő járatok menetrendi időpontja előtt és után induló vonatok több kocsival járnak a lehetőség szerint.

Veresegyházi vonal, november 9-11-ig:

  • November 9-én és 10-én, a Budapest–Vácrátót–Vác vonal járatai a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest közötti szakaszon nem közlekednek, ebben a viszonylatban a szobi vonal járataival lehet utazni.
  • November 9-től 11-ig a 2510 számú (0:06-os indulású) vonat Nyugati és Rákospalota-Újpest között nem közlekedik.

November 18-24., szobi vonal:

  • November 18-tól 24-ig egyes reggeli és délutáni vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Vácról a 6:19-es és 7:19-es indulási idejű, S70-es vonat , továbbá Szobról a 7:25-ös indulási idejű G70-es személyvonat nem közlekedik a Nyugati pályaudvarra.
  • A Nyugati pályaudvarról Szobra 13:25-kor, 15:25-kor és 17:25-kor induló G70-es személyvonat Nyugati pályaudvar és Vác között nem közlekedik, helyettük a Metropolitan EuroCity vonatok (EC274, EC272, EC270) Rákosrendezőn, Rákospalota-Újpesten, Dunakeszin, Dunakeszi-Gyártelepen, Felsőgödön és Vác-Alsóvároson is megállnak.

November 18-24., veresegyházi vonal:

  • November 18-tól 24-ig a Budapest–Vácrátót–Vác vonalon több vonat módosított menetrend szerint közlekedik. A Vácrátót és Nyugati pályaudvar közötti 6:26-os indulás idejű, vonat elmarad. A Vácról 4:58-kor és 6:58-kor induló vonat Rudnaykert és Vicziántelep megállóhelyen nem áll meg, a Vácról 5:58-kor induló vonat Váchartyán megállóhelyen is megáll.

A nemzetközi vonatokat érintő változások:

  • A Nyugati pályaudvarnál végzett felsővezetéki karbantartás miatt november 9-én és 10-én, a Budapest–Szob vonalon a Metropolitan, a Báthory és a Hungária EuroCity vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. November 9-én az EC131, EC173, EC279 és EC281-es számú vonatok, november 10-én az EC130, EC172 és EC278-as számú vonatok a Nyugati pályaudvar helyett a Keletiből indulnak, illetve oda érkeznek.
  • November 11-től 14-ig az EN476-os számú, Budapest–Breclav közötti, továbbá november 11-től 15-ig az EN477-es számú, Breclav–Budapest közötti Metropol EuroNight a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarról indul, illetve a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkezik.