Ideje elővenni a télikabátot: mutatjuk, hol számíthatunk hóesésre

24.hu 2019. november 26. 08:30
Múlt héten az úgynevezett meridionális áramlás déli ága az évszakhoz képest meleg levegőt sodort hazánk felé: miközben Nyugat-Európa az elemekkel küzdött, itthon csendes, napsütéses volt az időjárás. Korábban úgy tűnt, marad is ez a „semmilyen” idő, a beálló zonális áramlásban tőlünk északra nyugat-kelet irányban haladó ciklonok frontjai érintenek csak minket. Ám a modellek szombatról vasárnapra fordulva hirtelen óriási változást mutattak - írja a 24.hu.

A hétfőn kezdődő lehűlést követően hét közepén még egy nyugati hidegfront hoz néhány fokos lehűlést, majd jövő hét elején határozottan ráfordulunk a télre

- mondta a portálnak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa, aki kitért arra is, hogy a következő héten már beköszöntenek az éjszakai fagyok, és a nappali 1-10 fokos hőmérséklet mellett megérkezik a hó is. Az előrejelzések szerint az ország nyugati és északkeleti tájain síkvidéken is előfordulhat havazás, épp úgy, ahogy a hegyvidékeken, így a Budai-hegységben is. Az előrejelzések szerint egyre hidegebbre fordul az idő, és december beköszöntével megérkezik az igazi szeles, téli időjárás.

A héten még csak az esernyőre lesz szükség

Az Időkép 30 napos előrejelzése szerint ma nem érdemes otthon felejteni az esernyőket, mivel szerda délutántól többfelé eshet, hétvégén pedig lehűlés érkezik. Ahogy a portál írja, szerdán reggel a többfelé párás, ködös reggelt követően napközben nyugat felől megvastagszik a felhőzet, a délután második felében nyugat felől egyre többfelé ered el az eső. Sokfelé élénk, nyugaton, északnyugaton erős lökések kísérhetik a délies szelet. Hajnalban -2, +7, napközben 7-14 fok várható.

A követekező napokban is változékony időre számíthatunk. Több alkalommal várható eső, zápor, néhol akár egy-egy zivatar is kialakulhat csütörtökön. Kora délutáni órákban a kissé szeles időben 9-16 fokot mérhetünk.

A szakemberek szerint a pénteken már többször megnövekedhet a felhőzet, elszórtan fordulhat elő eső, zápor. Az ország északi felén élénk, erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Délután 9-13 fok várható. Szombatra virradóan megerősödő északnyugati szél kíséretében hidegfront vonul át fölöttünk, ezen a napon már 10 fok alatt alakulnak a maximumok.