Kiadták a figyelmeztetést: így rohanja le 2 nap alatt Tél tábornok Magyarországot

HelloVidék/MTI 2019. november 30. 22:07
A napsütést erős felhőréteg váltja december első napján, majd megérkezik a csapadék is: az OMSZ jelentése szerint holnap kora estétől egyre több helyen lehet havas esőre, havazásra is számítani az országban. A vegyes halmazállapotú csapadék még nem minden, bőven repkednek majd a mínuszok is. A HelloVidék mutatja, mire számíthatsz a következő 2 napban.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint éjszaka még derült vagy gyengén felhős lesz az ég, főként a Fertő-tó térségében pára-, ködfoltok képződhetnek. Vasárnap viszont a napsütést kezdetben csak fátyolfelhők zavarják, délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére már csak a keleti határszélen fordulhatnak elő kevésbé felhős körzetek.

Vasárnap napközben csapadék nem valószínű, azonban kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél délutánig többfelé lesz erős, majd estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. Vasárnap a déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon erősödik meg.