200 millióból szépült meg a sárvári vasútállomás: így néz ki most

HelloVidék 2020. január 16. 12:00
Lezárult a sárvári vasútállomás felújításának jelentős része az „50 megújuló állomás” program keretében, aminek során megújult az állomás teljes homlokzata. A fedett peront is teljes mértékben felújították, ami magában foglalja a tetőszerkezet és a térburkolatának cseréjét is.

Naponta átlagosan több mint 1200-an fordulnak meg a sárvári vasútállomáson, ahol megszépült homlokzatú vasútállomás fogadja a lakosokat és a turistákat.

Az állomásépület közvetlen szomszédságában lévő vízház bontása is befejeződött, a hozzá csatlakozó épülettel együtt, így több mint 1600 négyzetméternyi terület szabadul fel további fejlesztéseknek teret adva.

Az állomásépület homlokzatának felújításával végződő felújítási, karbantartási munka 2019 augusztusában kezdődött és nagy része december végéig befejeződött.

Így néz ki most a felújított állomás:

Ágh Péter országgyűlési képviselő a fejlesztés kapcsán azt mondta: „Az M86 os megépítése révén a közúti kapcsolatok fejlődtek, emellett a vasúti elérhetőség javítása is megtörtént az elmúlt években Észak-Vas megyében. Ezt a célt szolgálta a Porpác-Hegyeshalom vonal villamosítása és Sárvárt érintően a Bakony IC indítása. A vasútállomás felújításával Sárvár kapuja újult meg, amely mind a város lakóinak, mind az ide látogató nagy számú turista szempontjából kulcsfontosságú beruházás. A MÁV révén a felújítási munka Celldömölkön folytatódhat.”

Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy 2020-ban tovább folytatódik az „50 megújuló állomás” program, ami idén elsősorban a főváros elővárosi vonalaira koncentrálódik (győri, esztergomi, ceglédi, újszászi, hatvani, szobi, veresegyházi, és a székesfehérvári vonalakra). A projekt keretében hasonlóan az előző évhez az utasforgalmi területek megújítása, P+R, B+R parkolók létesítése a cél.

A decemberi menetrendváltás óta Bakony InterCity elnevezéssel kétóránként, 7 pár vonat közlekedik Budapest – Székesfehérvár – Szombathely között, amelyek Sárvár állomáson is megállnak. A vonatok InterCity kocsijaiban a korábbinál kényelmesebbé, komfortosabbá vált az utazás. A szolgáltatásfejlesztéssel még több utas választhatja a vasúti közlekedést.