Jó hír a jászberényieknek: több éves terv valósulhat meg idén

HelloVidék 2020. március 13. 09:30
Több év után idén elkezdődhet a Jászberényt elkerülő főútvonal építésének harmadik, befejező üteme. A projekt zöld utat kapot, így a közbeszerzési eljárást követően 2020 első felében elindulhatnak az építkezések, amelynek befejezését 2022 második felében tervezik - írja a szoljon.hu.

A portál szerint a Jászberényt elkerülő főútvonal befejező üteme már több éve napirenden van és hosszas előkészítő munka után tavaly szeptemberben végül zöld utat kapott a beruházás. Az út építésének első ütemét 2005-ben, a másodikat 2009-ben adták át. A fejlesztés befejezése csökkentené a városon áthaladó kamionok számát, a gépkocsik okozta levegőszennyezettséget, kisebb lenne a település zajterhelése, illetve a gazdasági szereplők tevékenységére is pozitív hatást gyakorolna.

Az új, kétszer egy sávos útszakasz a 31-es és 32-es főutak között épül meg négy és fél kilométer hosszban. A projekt megvalósítása hazai költségvetésből történik, 8,5 milliárd forint értékben. A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás már folyamatban van, a munkálatok ezt követően 2020 első felében kezdődhetnek meg, befejezésüket pedig 2022 második felében tervezik.

A szolnoki Damjanich János Múzeum és a Jász Múzeum régészei a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Várkapitányság Nonprofit Zrt. megbízásából próbafeltárást végeztek az út nyomvonalán. A teljes felületű feltárások novemberben kezdődtek el, a régészeti munkálatok azonban még tartanak, mivel az időjárás miatt átcsúsztak erre az évre. Gulyás András Zoltán, a Jász Múzeum régésze, muzeológusa a portál kérdésére elmondta, hogy a régészek már újra kint vannak a területen és három csapat dolgozik az ásatáson. Öt lelőhelyet találtak, amelyek között van középső kőkori, középső újkőkori, római császárkori, a nyomvonal délkeleti oldalán pedig bronzkori, római császárkori, valamint Árpád-kori lelőhelyre bukkantak.

Címlapkép: Getty Images