Jó hír a bringásoknak: hamarosan körbetekerhetik a Tisza-tavat

HelloVidék 2020. május 6. 08:36
Egy hat és fél kilométeres kerékpárút épül a két település között. A beruházás kiemelten fontos a térség számára, hiszen ezáltal válik biztonságosan körbe kerékpározhatóvá a Tisza-tó. Régi hiányosságot orvosol a nyár elején véget érő fejlesztés - írja a szoljon.hu.

Ezen a közel hét kilométeren négy műtárgy épült, melyek közül a leglátványosabb a kétszáznyolcvan méter hosszú tiszafüredi Tisza-híd melletti új kerékpáros híd. Jelenleg már mindenhol a befejező munkálatok zajlanak, a szerkezetépítés véget ért

– ismertette Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

Ahogy a portál írja, még két másik átkelő is épült a beruházásból, egyik a Szomorka-patak, másik az Eger-patak felett. Előbbi körülbelül háromszáz, utóbbi nyolcvanhat méter hosszú. A látványos, íves tartópillérek jól illeszkednek a környezetbe, a két híd együttes súlya pedig meghaladja az ötszáz tonnát.

Már elkészült a Szomorka-patak feletti híd szerkezete, az Eger-patakon pedig gőzerővel dolgozik a kivitelező. Majdnem elkészült a kerékpárút vízelvezetése, mindössze néhány rövidebb szakaszon zajlik a munkavégzés

– magyarázta Kiss Boglárka.

Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye határán 2018. júliusában indult a munka, mely során építeni kezdték a Tiszafüred és Poroszló között elhelyezkedő kerékpáros hidat. Idén júniusban tervezik az új szakasz átadását, mellyel bezárul a Tisza-tavat ölelő hatvanhét kilométer hosszú kerékpárút.

Címlapkép: Getty Images