Ilyen az új ételkínálat a balatoni vonatokon: ezt rendelhetjük ennyi pénzért

HelloVidék 2020. június 19. 17:07
Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 légkondicionált InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap, jelentették be. A tavaly megszokott árszínvonalon és járatokon lesz elérhető az étkezőkocsi-szolgáltatás.

A MÁV-START számára idén elsődleges célkitűzés, hogy a nyári turisztikai szezonban, június 20. és augusztus 30. között az utasok eljutását az aktuális járványhelyzetnek megfelelően, biztonságos módon garantálja a Balatonhoz is. A korábbi években kialakított szolgáltatási színvonal emelkedik, illetve új turisztikai ajánlatok is az utasok rendelkezésére állnak. Megújult az Utasellátó, és két új típusú terméket vezet be a vasúttársaság Balaton 24 és Balaton 72 néven, amelyekkel adott időn belül korlátlanul lehet utazni a tó körül 24, illetve 72 órán át.

Évente 8-10 százalékos növekedés tapasztalható a Balatonnál. A déli vonal a népszerűbb, 2019-ben itt történt az utazások 70 százaléka. Összesen 1,65 millióan utaztak a balatoni járatokon a tavaly nyári szezonban, ami 7,5 százalékkal haladta meg a 2018-as utasszámokat. Az elmúlt évek pályafelújításainak köszönhetően, jelentősen fejlődött a menetrend, rugalmasabban lehet tervezni, és érezhetően csökkentek a menetidők. 10 év alatt Budapest és Keszthely között 80 perccel, míg Budapest és Siófok között 28 perccel csökkent a gyorsvonatok menetideje – ez azt jelenti, hogy

Sűrűbben is közlekednek a gyorsvonatok, 2018-tól nyaranta órás ütemet vezetett be a vasúttársaság, idén pedig tovább fejlődött a menetrendi kínálat. Ennek köszönhetően, a korábbi évekhez képest két új térséggel, Sátoraljaújhellyel és Győrrel, valamint Budapesten belül két állomással, a Keleti pályaudvarral és Kőbánya-Kispesttel bővült a közvetlen kapcsolatok száma a Balatonhoz. Így új regionális járatott indított a Balaton térségében a MÁV-START, a két óránként közlekedő InterRegio vonatok Győr és Balatonszentgyörgy között közlekednek, a tó nyugati partján. Március elején Martonvásárban a MÁV lakossági fórumot tartott a nyári menetrend kapcsolódóan. Az itt elhangzott lakossági észrevételek közül például a Szolnok és Fonyód között közlekedő Napfürdő gyorsvonat idén a martonvásári lakosok kérésére megáll Velencén és Gárdonyban is.

Nyáron a balatoni Aranypart és Ezüstpart expresszvonatokon Sátoraljaújhely valamint Záhony és Balatonszentgyörgy között, továbbá a Kék Hullám gyorsvonatokon is megtalálhatóak lesznek az IC+ kocsik. A déli parton járnak majd a többcélú teres 2. osztályú kocsik, míg az északi parton a nemzetközi viszonylatra szánt termes 2. osztályú kocsik közlekednek majd.

„A tavaly megszokott árszínvonalon és járatokon lesz elérhető az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál: napi 8 pár Balaton expresszvonatban biztosítja a MÁV-START szervezetén belül újjászervezett, megújult Utasellátó a fedélzeti vendéglátást a nyári menetrendi időszak minden napján a Déli pályaudvar és Keszthely között. A megújulást a járműveken, valamint a csomagolóanyagokon, étlapokon és hirdetményeken megjelenő új arculat is közvetíti. Újdonság az idei évben, hogy bővülnek a készpénzmentes fizetési lehetőségek: a bankkártyák mellett az idei szezonban már SZÉP-kártyával is lehet majd fizetni az étkezőkocsikban – mindhárom kibocsájtó kártyáival. A fejlesztések nem állnak meg: folyik az étkezőkocsiban kapható termékek megrendeléséhez és érintésmentesen kifizetéséhez könnyen használható Utasellátó mobilapplikáció tesztüzeme. Várhatóan már a nyári szezon második felében használható lesz az alkalmazás, aminek segítségével előre, már az állomásra indulás előtt megrendelhető lesz a kívánt étel – számolt be róla Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Az újdonságok között szerepel többek között a húspogácsa, jégsaláta, paradicsom, hagyma, cheddar sajt és hamburgerszósz összetételű START Burger Classic; a nyári hangulathoz illő long-drinkek, ciderek, valamint a somlói torta és epres sajttorta mellett egy jellegzetes hazai desszert, a baracklekváros palacsinta.

Kerékgyártó József a MÁV-START vezérigazgatója hozzátette: „Pünkösdkor két új, kifejezetten balatoni jegytípust vezettünk be. A 24, illetve 72 órás érvényességű jegy, illetve ezek 26 év alattiaknak szóló változata korlátlan számú utazásra jogosít a Balaton körül, a Tapolca-Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton. Ezek remek lehetőséget biztosítanak a már Balatonnál levők részére a tó partján elérhető turisztikai attrakciók felkeresésére, ezáltal hozzájárulnak a belföldi turizmus fejlődéséhez, valamint lehetővé teszik a jegyvásárlásból eredő kontaktusok számának csökkentését. Az utasok biztonságérzetének növelése és a megfelelő védőtávolság biztosíthatóságának céljából a balatoni vonatokon az értékesíthető helyek számát korlátozza. A kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező az száj és az orr eltakarása (szájmaszk, sál, kendő) a vonatokon. Az utasoknak előre tervezve, időben, akár több nappal előbb érdemes megvenni a jegyet különösen a hétvégi csúcsforgalmi időszakokra. Továbbra is kérjük, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.”

Idén nyáron is megvásárolhatják a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők a korlátlan magyarországi utazást biztosító „Vakáció” bérleteket. Ezek a 15, 30, 60 vagy 90 nap érvénytartamú, szezonális bérletek az érvénytartamon belül korlátlan utazást biztosítanak másodosztályon, a MÁV-START és a GYSEV teljes belföldi hálózatán. A bérlettel gyorsvonati pótjegyet sem kell váltani, de arra figyelni kell, hogy a többi feláras vonat csak felár megváltása mellett vehető igénybe. A Vöröskereszt balatoni elsősegély önkéntesei 90 százalékos kedvezményben részesülnek.

Péntek éjjel készíti elő a vasúttársaság a nyári menetrendhez szükséges szerelvényeket a Déli pályaudvaron. A tavalyi évhez képest bővült menetrendi kínálathoz igazodva, nyáron a vonatok nagyobb kapacitással közlekednek. A Déli pályaudvaron június 19-én, pénteken éjjel készítik elő a szerelvényeket a szombaton kezdődő balatoni velencei-tavi csúcsforgalomra, ezért a megszokott tolatási forgalom ezen az éjszakán várhatóan a duplájára nő. A környéken lakók éjszakai nyugalmának megőrzése érdekében, ezt a munkát villanymozdonyokkal végzik, melyek jóval csendesebbek a dízel járműveknél. A várható fokozott zajterhelés miatt, a vasúttársaság a lakosság megértését és türelmét kéri.

Címkép: MÁV-START

Címlapkép: Getty Images