Ennyit emeltek az árakon a balatoni vendéglátósok: elmondták, miért volt rá szükség

HelloVidék 2020. június 24. 10:01
A koronavírus miatt idén kevesebb külföldi turistára számítanak a Balatonnál. Többen azt mondták, csak annyit emeltek az árakon, amennyivel a költségeik és a beszerzési árak is nőttek.

Mindössze 50 forinttal lett drágább a strandbelépő és a lángos, az üdítő ára Keszthelyen, számolt be az RTL Klub híradója. A koronavírus miatt idén kevesebb külföldi turistára számítanak a Balatonnál. A műsorban nyilatkozó vendéglátósok azt mondták, csak annyit emeltek az árakon, amennyivel a költségeik és a beszerzési árak is nőttek, így próbálják elérni, hogy az itthon nyaralók elégedettek legyenek.

Egy badacsonyi hoteltulajdonos elmondta, idén is a már szokásosnak mondható 5 százalékkal emelték az árakat, de azt is hozzátette: nem a külföldi és nem a belföldi vendégeknek árazzák a szobákat, hanem a kapacitásnak, a színvonalnak megfelelően alakítják.

A vendéglátósok szerint a járványhelyzettől függetlenül sem szerencsés a drasztikus áremelés, az a fontos, hogy a vendégek a szolgáltatásokkal és az árakkal is meg legyenek elégedve.

Címlapkép: Getty Images