Gyorsabban érhetünk a fővárosba: itt épül az új útszakasz

HelloVidék 2020. augusztus 28. 10:07
Jelenleg is folyik az M4-es gyorsforgalmi út építése, amelynek köszönhetően gyorsabb és biztonságosabb lehet a közlekedés. A kivitelezés műszakilag huszonkettő százalékos, a tervek szerint 2022 első negyedévében adják át a gyorsforgalmi utat - írja a Szoljon.

A portál szerint jelenleg is javában zajlik az M4 gyorsforgalmi út építése, ezért Szolnokról már rövidebb idő alatt érhető el a főváros és készül a Szolnokot elkerülő szakasz is. Látványos munkálatok zajlanak Millér környékén is, ami szintén az M4-es út beruházás, a Szolnok északi elkerülő szakasz része. A portál most utánajárt, hogy hol tart most a kivitelezés pontosan.

Kérdésükre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elárulta, hogy az M4 Abony (Kelet) – Törökszentmiklós (Nyugat) közötti szakasz (Szolnok északi elkerülő) megvalósítása jelenleg a tervezett ütemben halad. A beruházással egy 26,6 kilométer hosszú, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út valósul majd meg, melyen 110 kilométer per óra lesz a megengedett maximális sebesség.

Hideg András a NIF Zrt. munkatársa elmondta, hogy a kivitelezés két építési szakaszon egyszerre történik: az első építési szakaszon három külön szintű csomópont épül, így a 4-es főút, a 32-es főút és a Besenyszögi út (3225. jelű út) keresztezésénél, továbbá egy komplexszé fejleszthető (zagyvai komplex) és egy egyszerű (Berek-éri) pihenőhelyet alakít ki a kivitelező. Ezen a szakaszon tizennyolc műtárgyat építenek meg, ezek közül kiemelném a Budapest–Szolnok–Újszász vasútvonalat keresztező fe­lüljáró, a Zagyva folyó feletti mintegy 168 méter hosszú, valamint a Millér-csatorna feletti 110 méter hosszú hidakat.

A második építési szakaszon a 4-es főút, valamint a Tiszapüspöki bekötőút (32127 j. út) által határolt térségében egy külön szintű csomópont épül, továbbá kilenc műtárgyat alakítanak ki a szakemberek.

Hangsúlyozta, hogy az építkezés lokális forgalomkorlátozások mellett folyik, az időszakosan életbe lépő terelőútvonalakról természetesen mindig részletesen tájékoztatjuk a közlekedőket. A kivitelezés műszakilag huszonkettő százalékos, a tervek szerint 2022 első negyedévében adják át a gyorsforgalmi utat.

Címlapkép: Getty Images