Elstartol az országot átszelő kerékpáros verseny: több városban útlezárásra számíthatunk

HelloVidék 2020. augusztus 29. 09:31
Ma indul Esztergomból az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A kerékpáros verseny keretében a 826 kilométeres távot a nemzetközi mezőny öt nap alatt, augusztus 29. szombat és szeptember 2. szerda között teszi meg. A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők.

Szombaton startol Esztergomból az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A verseny összesen több mint 826 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd és egészen a Kékestetőn kijelölt célig tart.

A Tour de Hongrie kerékpáros verseny keretében a 826 kilométeres távot a nemzetközi mezőny öt nap alatt, augusztus 29. szombat és szeptember 2. szerda között teszi meg. A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat.

A nemzetközi verseny augusztus 29-én, Esztergomból indul, majd 30-án Debrecen és Hajdúszoboszló, 31-én Karcag és Nyíregyháza, szeptember 1-jén Sárospatak és Kazincbarcika között folytatódik, végül szeptember 2-án a Miskolc-Gyöngyös-Kékestető útvonalon zárul. A pontos útvonal a következő linken érhető el: https://www.tourdehongrie.hu/terkep. Az érintett településeken az áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal „Etapok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők.

A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el. A Magyar Közút Esztergom térségében az elmúlt hetekben is számos szakaszon végzett burkolatjavítási munkákat, mintegy 800 tonna melegaszfaltot felhasználva

Címlapkép: Getty Images