Bejelentette a MÁV: így utazhatnak ingyen az egészségügyben dolgozók

HelloVidék 2020. november 11. 13:07
Munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók.

A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára november 11-től korlátlan díjmentes utazási lehetőség van érvényben, azaz a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a GYSEV járatait ingyenesen használhatják a mai naptól.

A koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény igénybevételére való jogosultság igazolása céljából a hallgatói jogviszonyát igazoló igazolványt, valamint az őt foglalkoztató egészségügyi intézmény által a kormányrendelet 1. melléklet szerint kiállított igazolást kötelesek ellenőrzéskor felmutatni. Az utazási kedvezmény a 2. kocsiosztályra érvényes. Az utazási kedvezmény a helyjegyre, a gyorsvonati pótjegyre valamint a pótjegyre is vonatkozik.

Címlapkép: Getty Images