Új menetrendre lehet számítani ezeken a vonalakon: itt vannak a részletek

MTI 2021. április 9. 12:08
A szokásos évi első menetrendmódosítással április 11-től újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést - közölte a MÁV Zrt. a honlapján pénteken.

Áprilistól 11-től a Dunántúlon, Győr és Veszprém között sűrűbben közlekednek a vonatok: hétköznap a délelőtti időszak kivételével kétóránként, hétvégéken pedig egész nap kétóránként

- írta meg a MÁV közelményében.

Vasárnaptól Budapest és Kaposvár között naponta három pár közvetlen InterCity közlekedik, amelyek csaknem 10 százalékkal olcsóbban vehetők igénybe

- tették hozzá.

Az InterCity-járatok IC kocsijaiban egységesen 300 forintos helyjegyet kell váltani, a vonatok gyorsvonati részében pedig felármentesen lehet utazni. A számos egyéb változás mellett április 17-től hétvégén és ünnepnapokon új, gyorsított vonatok közlekednek a Nyugati pályaudvar és Szob között

- jelezte a társaság.

A MÁV tájékoztatása szerint a Volánbusz az autóbusz-járatok menetrendjét a most változó vasúti közlekedési rendhez igazítja, hogy az átszállás zökkenőmentes legyen.

Mint írták, a vasúttársaság arra is kitért, hogy a tavaly decemberben hatályba lépő menetrend mintegy harminc vasútvonalon hozott az utasok számára jól érzékelhető változást. A pálya- és járműfejlesztések eredményeként számos vonalon csúcsidőben több vonat közlekedik, és csökkentek a menetidők is. Hozzátették, hogy a MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják.

Címlapkép: Getty Images