Nem fogod elhinni: végre felújítják Közép-Európa egyik legnagyobb várromját

HelloVidék 2021. május 21. 10:00
A Lőcsétől 15 kilométerre magasodó, romos Szepesi várkomplexum felújítását ezúttal a kritikus állapotú román stílusú palotarésszel folytatják, valamint a nyugati palotákat és kápolnákat újítják meg, majd rekonstruálják a felső udvart is az előzetes tervek szerint. A román palota elkészülte után látogatható lesz a nagyközönség számára is, amire eddig az épület rossz állapota miatt nem volt lehetőség. A látogatók számát nagy valószínűséggel korlátozni fogják.

A Lőcsétől 15 kilométerre, 634 méter magasan álló Szepesi vár leromlott állapotán fokozatosan javítanak, hogy látogathatóvá tegyék a nagyközönség számára a monumentális műemléket a különböző felújítási munkálatokkal. Ezúttal a kritikus állapotú román stílusú palotát, a nyugati palotákat és kápolnákat tervezik megújítani, majd rekonstruálják a felső udvart is, írja a turistamagazin.hu.

A román palota elkészülte után látogatható lesz a nagyközönség számára is, amire eddig az épület rossz állapota miatt nem volt lehetőség. A látogatók számát nagy valószínűséggel korlátozni fogják.

A felújítás 2019-ben vette kezdetét, a munkálatok több mint három évet vesznek igénybe. Elsőként kiépítették a közműrendszert a vár felső részében, mivel a közművek korábban csak a középső udvarig értek el, és felújították az úgynevezett Kapitányházat, ahol az alkalmazottak dolgoznak most.

Címlapkép: Getty Images