Ismét kezdetét veheti az utazás: megnyitja kapuit a Debreceni Nemzetközi Repülőtér

MTI 2021. május 31. 19:10
A Wizz Air légitársasága bejelentette, hogy újra megnyitja debreceni bázisát. Június 5-étől Eindhovenbe, június 12-étől pedig már London Lutonba is repül Debrecenből a Wizz Air. Jegyek a légitársaság weboldalán, valamint mobilalkalmazásán keresztül foglalhatók ezekre, valamint további, Debrecenből induló járatokra.

A járványhelyzet és a beutazási feltételek enyhülésével a légitársaság közönségkedvenc járatai újra elérhetővé válnak, így a kelet-magyarországi utazók ismételten közvetlen járatokkal juthatnak el úti céljukba Debrecenből

Nagy örömmel jelentjük be a kedves utazóközönség számára, hogy habár lassan és fokozatosan, de számos járatunk újra elérhetővé válik. A Debreceni Nemzetközi Repülőtér minden szempontból felkészült az újra indulásra, azonban a biztonságos utazás érdekében fontos, hogy a repülőtéren bevezetett fokozott egészségügyi intézkedéseket mindenki betartsa. Izgatottan várjuk 2021. június 5-én induló első eindhoveni járatunk utasait

– mondta Vajda János, a Debreceni Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője

Öröm számunkra, hogy a hazai és nemzetközi korlátozások enyhülésével újra repülhetünk Debrecenből. A cég továbbra is elkötelezett, hogy elérhető utakat biztosítson mindenki számára, így bízunk benne, hogy fokozatosan egyre több járatot tudunk újraindítani a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről is. Jó hír a nyaralást tervezőknek, hogy a következő napokban induló két útvonal után hamarosan visszatérnek a közkedvelt nyaralóhelyekre tartó járatok is, így azok is elkezdhetik az utazást szervezni, akik ebből a régióból szeretnének Európa legszebb tengerpartjaira repülni

– mondta Radó András, a Wizz Air szenior vállalati kommunikációs menedzsere.

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér, Magyarország második legnagyobb repülőtere, 2019-ben több mint 600 000 fős utasforgalmat bonyolított, és a légitársaság helyi bázisán köszöntötték a légitársaság 1,5 milliomodik debreceni utasát is.

A cég a még higiénikusabb légi közlekedés korszakának beköszöntével fokozott egészségügyi óvintézkedésekkel is védi utasait és személyzetét, amelyre a jövőben is nagyobb hangsúlyt fektet. A légitársaság a kötelező biztonsági intézkedések és a fedélzeti protokoll mellett a repülés ideje alatt hatékony szellőztetési rendszerrel biztosítja a levegő megfelelő minőségét az egészségügyi kockázatok jelentős csökkentése érdekében. A további intézkedésekről részletek a wizzair.com oldalon találhatók.

Címlapkép: Getty Images