Újabb fejlesztések az erdei turizmusban: mutatjuk, milyen újdonságokkal találkozhatnak a kirándulók

MTI 2021. június 10. 19:02
Két, jelentős ökoturisztikai beruházást valósított meg a Mecsekerdő a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében. Teljesen megújult a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán fekvő, ikonikus turistaház, a Gyopár kulcsosház, valamint önálló vizesblokk-épülettel bővült az Erdei Vándortábor Program egyik mecseki táborhelye, a Zobáki Nomád Tábor. A természetjárókat így a XXI. századi igényeket is kielégítő körülmények várják a különleges tájképi értékű, védett Kelet-Mecsekben. Az átadón jelen volt Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Dr. Hoppál Péter, országgyűlési képviselő, Dalvári Vince, az Agrárminisztérium főosztályvezetője, valamint Ripszám István, a beruházást megvalósító Mecsekerdő vezérigazgatója.

A Kelet-Mecsek – ahol a 682 méter magas Zengő is található – szinte egésze védett, vagy fokozottan védett és a Mecsek-hegység legérintetlenebb területe. A XVII. és XVIII. században az itt jellemző üvegművesség sajátos, mozaikos tájképet alakított ki a bükkös, gyertyános-tölgyes és a cseres-tölgyes borította erdőségben, amely számos ritka növénynek is élőhelye.

A Kelet-Mecsek tájképének megőrzése egyben természetvédelmi cél is. A Mecsekerdő az itteni egyre nagyobb területeken megvalósuló örökerdő-gazdálkodással biztosítja, hogy az erdő tájképi jellege ne változzon, és fennmaradjon a védett növény- és állatfajok sokasága számára élőhelyet nyújtó erdei ökoszisztéma egyensúlya. Turisztikai létesítményeink fejlesztése ezeken a szakmai alapelveken nyugszik, hiszen minél természetesebb, jobb állapotú az erdő, annál vonzóbb turisztikai célpont

- mondta Ripszám István, a Mecsekerdő vezérigazgatója.

2018 óta 98 turistaház fejlesztését támogatták a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében, és jelenleg is 42 ilyen jellegű szálláshely kivitelezése van folyamatban. A Program elsődleges célja, hogy hazánk turistaházainak többsége elérje, vagy meghaladja az osztrák és a szlovák turistaházak színvonalát, elérhető áron és környezetbarát módon

- emelte ki Révész Máriusz kormánybiztos.

A járvány időszaka alatt átlagosan 25-30 százalékos látogatószám-növekedést regisztráltak az állami erdőgazdaságok által kezelt erdőkben. A magyar erdők bárki számára elérhető, egészséges, biztonságos, mentálisan és fizikálisan fontos felüdülési lehetőséget biztosítanak

- mutatott rá Dalvári Vince, az Agrárminisztérium főosztályvezetője.

Nagyon örülök, hogy Pécs, Komló és térsége újabb aktív turisztikai szálláshellyel gyarapodhatott a kormány támogatásával. Az életminőségünk javulásában jelentős lépéseket tettünk az elmúlt években – látogassuk minél többen és minél gyakrabban a mecseki turisztikai célpontokat

- fejtette ki Hoppál Péter országgyűlési képviselő.

A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében a Gyopár-kulcsosház épülete teljesen újjászületett. Megújult a ház teljes homlokzata, minden helyiség új, tartós padlóburkolatot kapott, és kiépült a vezetékes ivóvízhálózati csatlakozás is. A fűtési rendszer korszerűsítésével pedig lehetővé vált a négyévszakos üzemeltetés, így a természetjárók egész évben használhatják a kulcsosházat.

A Dél-Dunántúli Kéktúra jellemző kiindulópontján, a turistaútvonalak metszéspontjában lévő Zobáki Nomád Táborba az ország minden pontjáról érkeznek csoportok. A 2,4 hektáron fekvő táborhely a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program támogatásával most 60 fő kiszolgálására alkalmas, tájba illeszkedő, új vizesblokk-épülettel bővült. Környezetbarát szennyvízkezelő rendszerét a térség földrajzi adottságait, a vízbázis-védelmi szempontokat is figyelembe véve alakították ki, így a talajba semmilyen szennyeződés nem juthat.

Zobákpuszta

Elhelyezkedésének köszönhetően Zobákpuszta a táborozók, kirándulók, pihenni, sportolni, szórakozni vágyók kedvelt célpontja. A táborhelyen a mai kor követelményeinek megfelelő, támogató infrastruktúra és szolgáltatáskör hiányzott, a most megvalósult fejlesztés ezt pótolja. Az új vizesblokk tájba illeszkedő, különleges fa borítású épülete 60 fő kiszolgálására alkalmas. A külön férfi és női folyosókkal rendelkező épületben van akadálymentesített fürdő, mosóhelyiség 2-2 db mosó- és szárítógéppel. Fürdőnként 4-4 zuhanyállás létesült, a padlástérben pedig a gépészeti berendezések kaptak helyet.

Gyopár kulcsosház

A felújítást megelőzően a házban nem volt meg a kor követelményeinek megfelelő infrastruktúra: hiányzott a vezetékes ivóvíz, az emeletes ágyak elavultak, a konyha és a fürdőszoba berendezése és az épületbelső felújításra szorult. A beruházás keretében a meglévő épület teljesen újjászületett:

  • megújult a ház teljes homlokzata;
  • minden helyiség új padlóburkolatot kapott;
  • állandó, biztonságos ivóvízellátás épült ki a vezetékes ívóvízhálózati csatlakozással;
  • az épületgépészet megújításával, a fűtésrendszer korszerűsítésével lehetővé vált a négyévszakos üzemeltetés;
  • korszerűbb az áramellátás – minden fekvőhely mellé USB-csatlakozóval ellátott konnektor került;
  • az energiahatékonyságot hőszigetelt nyílászárók biztosítják;
  • teljesen új a bútorzat, a használati- és konyhaeszközök – ágyak, székek, asztalok, szekrények, fogasok, konyhabútor;
  • a kulcsosház előtere térburkolatot kapott, ami csapadékos időben a szálláshelybe behordott sár és kosz mennyiségét is csökkenti;
  • a melléképület is új tetőszerkezetet kapott, így egy jól használható tároló, vagy pótágyazható alvóhelyiség is létrejött;
  • a házhoz immár zúzottkővel borított útszakasz vezet;

Címlapkép: Getty Images