Bámulatos élménypark épült Hévízen: mutatjuk, mi vár a látogatókra

MTI 2021. július 15. 17:02
A Hévízi-tó a világon egyedülálló természeti érték, hiszen nincs még egy ekkora tőzegfenekű, melegvizes gyógyhatású tó. Ezt a különleges kincset segít megóvni az a 662 millió forintból megvalósuló átfogó tóvédelmi program, amelynek több eleme is elkészült - mondta el az ünnepélyes átadón az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

A várhatóan jövő tavasszal befejeződő projekt részeként átadták a 2,2 kilométer hosszú Hévízi-tó Tavirózsa Tanösvényt, egy 15 méter magas lombkoronasétányt, valamint befejeződött a zsilipek korszerűsítése is. A most lezárult fejlesztések összértéke több mint 228 millió forint.

Rácz András beszédében felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország teljes területének harmada természetközeli állapotban maradt fenn, ami európai összehasonlításban is kimagaslónak számít. Hozzátette: ezen értékek megőrzéséért folyamatosan tenni kell, ezt a munkát végzi a hazai 10 nemzeti park igazgatóság 1400 munkatársa.

Az államtitkár a közlemény szerint példaértékű együttműködésnek nevezte a projektet, amely négy konzorciumi partner: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Hévíz önkormányzata, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, valamint a Hévízi-Tó és Felszín Alatti Vízgyűjtő Területének Környezetvédelme Alapítvány összefogásában valósult meg.

Rácz András emlékeztetett arra, hogy nem csupán az idei év kimagasló a nemzeti park igazgatóságok életében, az elmúlt évtized is a projektmegvalósításokról szólt, hiszen 10 év alatt 186 projekt segítségével, 78 milliárd forint felhasználásával összességében 320 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát. Az államtitkár hangsúlyozta: ebbe a sorba tartozik a Hévízi-tó fejlesztése, az itt található természeti értékek megóvása is.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a fejlesztéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Hévízi-tavat és a környező élőhelyeket komplexen szükséges kezelni. A projekt céljai között kiemelte a természetvédelmi területen található véderdő állományszerkezetének javítását, a tó őshonos élővilágát veszélyeztető idegenhonos növény- és állatfajok visszaszorítását. Emellett mintegy 100 hektáron zajlik jelenleg is a gyepterületek biológiai sokféleségének növelése, élőhelyfejlesztés, helyreállítás. Puskás Zoltán úgy fogalmazott: a projekt jelentőségét jelzi az is, hogy az igazgatóság mintegy 6 milliárd forint uniós forrás segítségével valósított meg fejlesztéseket ebben a pályázati ciklusban, ennek az összegnek a tizedét a Hévízi-tó megóvását célzó beruházás teszi ki.

A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgató-intézményvezetője beszédében azt hangsúlyozta, hogy stratégiai fontosságú a Hévízi-tó és az azt övező terület rehabilitációja, széleskörű összefogásra van szükség ahhoz, hogy megőrizzük a hungarikummá minősített gyógytavat. Holléné Mándó Zsuzsanna úgy fogalmazott: a projekt keretében sikerült összekapcsolni és egy közös érdek mentén felsorakoztatni a turizmus, a természetvédelem és a gyógyítás területét. A főigazgató kiemelte, hogy a Hévízi-tó mikroklímája egyedülálló és gyógyító hatással bír.

Hiánypótló programnak nevezte a Hévízi-tó átfogó fejlesztését Papp Gábor, Hévíz polgármestere. Úgy fogalmazott: a vírushelyzet megmutatta, hogy szükség van olyan helyszínekre, ahol az emberek a szabad levegőn lehetnek, és a természetben tölthetnek időt, ráadásul eközben információhoz is jutnak a terület értékeiről.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő a projekt elkészült elemeinek átadásán arról beszélt, hogy a Hévízi-tó nem csak a környék turisztikai szimbóluma és a leglátogatottabb hely a térségben, hanem egyben jelképe is a természeti értékek védelmének. Hozzátette: a konzorcium összefogása mintaértékű természeti kincseink megóvása érdekében.

Címlapkép: Getty Images