Őrületes mentőakció volt a Balatonnál: elsüllyedt vitorlást mentettek ki

HelloVidék 2022. január 12. 09:00
Alsóörs partjainál elsüllyedt hajó szennyezte a tavat, ezért kellett minél hamarabb kiemelni. Tulajdonosának nem volt pénze erre, ezért a vitorlázó közösség dobta össze rá a pénzt, ami több százezer forint volt.

Alsóörs partjainál egy elsüllyedt vitorlás kiemelésének kellett nekiállni a vízimentőknek, ami hónapok óta a tó iszapos fenekén feküdt – számolt be róla az RTL Klub Fókusz című magazinműsora. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vezetője a riportban elmondja, egyfelől a hideg víz, másfelől a felkavarodott iszap miatti alacsony látótávolság akadályozta a mentésben segédkező búvárok munkáját.

Mint kiderült, az elsüllyedt hajó kiemelése nem sikerült egyszerűen, a hajótestet a hónapok alatt szépen belepte az iszap, a búvároknak ásni is kellett a tófenéken. Többórás küzdelem után sikerült csak a búvároknak kiszabadítani aztán a hajótestet, majd rászerelni a ballonokat, amik levegővel feltöltve a felszínre emelték az elsüllyedt hajót. Abból kiszivattyúzták a vizet, majd partra vitték.

A Fókusz riportja szerint az elsüllyedt hajó szennyezte a tavat, ezért kellett minél hamarabb kivenni. Tulajdonosának nem volt pénze erre, ezért a vitorlázó közösség dobta össze rá a pénzt, ami több százezer forint volt. A riportban elhangzott, mintegy 8000 hajó van jelenleg a Balatonon, ami nem számít zsúfoltságnak, csak a kikötői kapacitás kevés, ezért parkoltatják sokan hajójukat a nyílt vízen, bóján.

Címlapkép: Getty Images