Valentin-nap 2022: ide utaznak idén februárban a jómódú magyar párok

HelloVidék 2022. február 10. 06:04
Rohamosan közeledik a Valentin-nap, a párok már javában ötletelnek, mivel lepjék meg egymást.Sokan döntenek úgy, hogy a megszokott virág-csoki kombináción túl közös programmal, élménnyel lepik meg szerelmüket. Ha te is azon töröd a fejed, hogy jó lenne pár napot a kedveseddel tölteni egy meghitt, csendes, nyugodt helyen, akkor böngészd át listánkat. Összegyűjtöttünk néhány szálláshelyet, ahol a kényelemről sem kell lemondanod, ha szeretnél elvonulni néhány napra a pároddal.

Az elmúlt év már lényegesen jobb volt a kereskedelmi szálláshelyek számára, mint a 2020-as szezon, ezt pedig a legfrissebb adatok is alátámasztják. A járvány harmadik hullámát követően egyre kevesebb intézkedés akadályozta a turizmust, 2021 júliusától már lényegében korlátozások nélkül lehetett látogatni a szálláshelyeket. A turizmus és a vendéglátás így a III. és az I–III. negyedévben egyaránt hozzájárult az egy évvel korábbihoz mért gazdasági növekedéshez.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 2021 I–III. negyedévében a vendégéjszakák száma (11 millió) összességében 56, illetve 9,6%-kal kevesebb volt, mint 2019 és 2020 azonos időszakában. Az év elején fennálló korlátozások negatív hatását tehát a turizmus későbbi talpra állása sem tudta ellensúlyozni a teljes időszakot tekintve. Emiatt az ágazat teljesítményét nehéz értékelni az I–III. negyedév összességében, erre elsősorban a III. negyedév alkalmas.

A panziókban és a közösségi szálláshelyeken a forgalom több mint kétszeresére nőtt a 2020 decemberihez képest. 2021 július–szeptemberében 8,3 millió vendégéjszakát töltöttek a vendégek a szálláshelyeken. Ez az érték ugyan háromtizedével kevesebb volt, mint 2019-ben ugyanebben az időszakban, de kéttizeddel több, mint 2020-ban. A forgalom az egyes hónapokban 24–36%-kal csökkent a két évvel korábbihoz képest, az egy évvel korábbit pedig júliusban 10, augusztusban 11, szeptemberben 70%-kal meghaladta.

Melyek voltak a leglátogatottabb régiók, települések?

A turisztikai régiók vendégforgalmát eltérően érintették a járvány következményei. 2021 III. negyedévében Budapest–Közép-Duna-vidéken nőtt legnagyobb mértékben (kétszeresére) a vendégéjszakák száma 2020 azonos időszakához viszonyítva, ennek ellenére változatlanul itt volt a legjelentősebb (55%-os) elmaradás a 2019. évi értéktől. Ezt a vendégforgalom többségét adó külföldi vendégek hiánya okozta, akik 68%-kal kevesebb éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken a két évvel korábbinál.

A többi turisztikai régióban 6–38%-kal csökkent a vendégéjszakák száma, ezen belül a külföldi vendégek által eltöltötteké 34–58%-kal. A belföldivendég-éjszakák száma hat régióban több vagy szinte ugyanannyi volt, mint 2019 III. negyedévében, háromban (Észak-Magyarországon, a Közép-Dunántúlon és a Tisza-tónál) kevesebb; utóbbiakban a forgalom a 2020. III. negyedévit sem érte el.

A KSH korábbi, 2020-as adatai szerint voltak olyan települések, melyek a járványhelyzet alatt is kiugróan népszerűek voltak. A top 5-be nem meglepően olyan városok kerültek be, melyek rendelkeznek fürdővel, de, ha jól szemügyre vesszük a felsorolást láthatjuk, hogy több olyan település is felkerült a turisztikai térképre, ami korábban kevésbé volt népszerű a kirándulók, pihenni vágyók körében. Eger, Nyíregyháza, Debrecen és Gyöngyös - csak néhány az olyan városok közül, melyeket az elmúlt években ismét felfedezték maguknak a turisták.

Hová mehet, aki romantikázni szeretne?

A Valentin-naphoz kötődő hétvégén ezúttal is egész biztosan megtelnek itthon a legkedveltebb hotelek, apartmanok, egyéb szálláshelyek is. Vannak viszont, akik távol a város zajától, a természethez közel szeretnék eltölteni ezt az ünnepet. Néhány éve megfigyelhető tendencia lett az, hogy a szerelmesek, egy eldugott kis faházat vagy vidéki vendégházat foglalnak le néhány napra, hogy pihenjenek és itt töltsék a Valentin-napot is kedvesükkel.

Persze nem csak Bálint-nap alkalmából pörög ezeknek a helyeknek a forgalma. Egyre több ember érzi szükségét annak, hogy közel legyen a természethez és eltöltsön néhány csendes napot a zajos hétköznapi forgatagtól távol. Ezeknek az igényeket egyre több vállalkozó igyekszik kihasználni Magyarországon, sorra épülnek a romantikus kuckók szerte az országban.

A HelloVidék most ezek közül mutat néhányat, a teljesség igénye nélkül:

TreeHouses - Kapolcs

  • Két felnőtt részére 3 nap, 2 este, reggelivel - 262 479 Ft

Kapolcs mellett, az ég alatt, a semmi közepén található ez a szikla alakú kuckó. Az összesen 25 négyzetméteres szoba teljesen felszerelt, a szolgáltatások között a következők szerepelnek: légkondícionáló, pezsgőfürdő, síkképernyős TV műholdas csatornákkal, telefon, kávéfőző, felszerelt konyha, minibár, ingyen WIFI, infraszauna. Itt már csak tényleg annyi a teendő, ahogy a szálláshely oldalán írják:

Igyál bort, légy szabad, légy szerelmes, ünnepeld, hogy élsz!

Parázs Vendégház - Vágáshuta

  • Két felnőtt részére, 4 nap, 3 éjszaka, ellátás nélkül - 135 000 Ft

Vágáshuta egy gyönyörű zsákfalu a Zempléni hegység szívében. Elhelyezkedését tekintve három részből áll és ez adja többek között különlegességét és egyediségét a Zemplénben. A három rész: a Kispart, a Nagypart és a Dolina. A Parázs Vendégház a Nagypart egy igen csendes részén, a hegy tetején helyezkedik el, amely páratlan panorámát biztosít a hegyek látványához. A ház tetőtér beépítésű, az emeleten mellékhelyiség és két szoba található. Az emeleti szobák öt illetve három ágyasak. A földszinten található egy kétágyas szoba, mellékhelyiség, fürdőszoba, nappali-étkező illetve konyha. Az udvaron kényelmes zavartalan pihenést biztosítanak, legfeljebb madárcsicsergés, vagy az őszi időszakban a szarvasok bőgése "zavarhatja" vendégeink pihenését. A teraszon elhelyezkedő filagóriában beépített tűzhely illetve grillkemence áll vendégek rendelkezésre. A ház téli időszakban is üzemel, központi fűtéssel. A hangulatot és a hőmérsékletet fokozhatjuk a nappali kandallójával, ahol téli estéken ropoghat a pattogó tűz.

Menedék Szállás - Felsőtárkány

  • Két felnőttnek, 3 nap, 2 éjszaka ellátás nélkül - 120 000 Ft

Ahogy a ház leírásában szerepel, az épület két hálószobás, nappalis. Összesen hat férőhelyes, teljes ház, romantikus kerttel, zuhanyzós fürdővel, kandallós reggeliző sarokkal, udvarra néző étkezővel, teljesen felszerelt konyhával. A szállás, ahogy a szállás oldalán írják, megfelelő lehet: ​

Családi pihenésre, aktív kikapcsolódásra, hétköznapok elől menekülőknek..."

Wood House - Parádóhuta

Az árakról:

A ház maximum 2 férőhelyes és minimum 2 éjszaka foglalható! Az ár tartalmazza a ház és udvar kizárólagos használatát. Az ár nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (350 Ft/éj/fő).

  • hétköznap - 44 990 Ft / éjszaka / 2 fő
  • hétvégén - 54 990 Ft / éjszaka / 2 fő
  • kiemelt időszakban - 74 990 Ft / éjszaka / 2 fő

Magyarország első ECO tudatos, mátrai magánszállása pároknak kialakítva. A WOOD HOUSE egy csendes környéken helyezkedik el, Parádóhután. Budapesttől mindössze 1,5 órára. A korszerűsített faház hangulatos teret kínál, amely otthonos, ugyanakkor kozmopolita butikhotel élmény nyújt. A ház kifejezetten párok számára kialakított, egyedi stílussal rendelkező magánszállás, ötvözete a hagyománynak, a természetes anyagoknak és a modern világ lehetőségeinek. Magas igényeket kielégítő minőség és felszereltség jellemzi kívül-belül.

Forest Cottage - Nekézseny

  • Két fő részére, 4 nap, 3 éjszaka, ellátás nélkül - 90 000 Ft

Ahogy a szállás oldalán olvashatjuk, Nekézseny – az utolsó mesefalu, egy mini-Erdély, ahol még hallani a faluvégi kutyaugatást, ahol a nénik összeülnek az utca-széli pletykapadon, ahol nyári hajnalon nyitott ablak mellett ébresztőóra helyett felkiabálnak a madarak, ahol az „utolsó karácsony” érzését még átélheted. Itt egy parányit megállt az idő. Nyári éjszakákon még látszik az összes csillag a Tejúton, a szomszéd macskája pedig hajnalig hajkurássza a szentjánosbogarakat. A szállás két szobát tartalmaz, négy férőhellyel, illetve felszerelt konyhát, nappalit televízóval, és ingyenes WIFI-t. Ahogy a szállásadók foglamaznak:

Erdő, madárdal, szolid elegancia. Elsősorban olyan embereknek ajánljuk, akik Pitagorasz szerint - nem járnak a tömegek útján. Filozófiánknak megfelelően nem a legnépszerűbb vendégházat akartuk létrehozni, hanem a legjobbat.

Címlapkép: Getty Images