Újabb autópálya-szakasz lett kész: örülhetnek a Balatonra siető autósok

MTI 2022. március 5. 11:00
Lassan megvalósul az a kormányzati elképzelés, hogy minden megyei jogú város elérhető legyen gyorsforgalmi úton, ennek egy újabb lépéseként készült el az M76-os autóút három kilométeres szakasza Balatonszentgyörgy térségében -közölték az átadón.

Az innovációs és technológiai miniszter felidézte, hogy a kormány 2016-ban 3600 milliárd forintos útépítési programot indított, amelynek hármas célja az volt, hogy mindenki 30 percen belül elérje valamelyik autópályát, a sztrádák vezessenek el a határig, illetve minden megyei jogú városnak legyen gyorsforgalmiút-csatlakozása. Ebből már csak Kaposvár, Békéscsaba és Zalaegerszeg bekötése van hátra - jelezte.

Palkovics László kifejtette: az M7-es autópályát Zalaegerszeggel összekötő M76-os a zalaegerszegi járműipari tesztpálya részeként is működik majd, ugyanis egy tíz kilométeres szakaszt tesztútként alakítanak majd ki. Ez a rész alkalmanként teljesen lezárható, ahol nagysebességű járművizsgálatokat is végezhetnek. Hozzátette még, hogy a Balatonszentgyörgynél most elkészült három kilométeres szakasz rendkívül bonyolult a terepviszonyok és az út-vasút-csatlakozások miatt. Hasonlóan műszaki kihívást jelent a folytatás - már pályázatra meghirdetett - építése, mert a Kis-Balaton mellett kell megépíteni, és a remények szerint akár két év alatt el is készülhet.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kifejtette: a három kilométeres új szakaszon hat felüljárót építettek, ami a Zala folyón és a vasútvonalon is átvezet. Új nyomvonalakra került a 76-os és részben a 71-es főút és azok csatlakozása is, továbbá három kilométer kerékpárút is épült, valamint négy vidraátjáró, a természettel való kapcsolat biztosítása érdekében.

Címlapkép:MTI/Varga György