Milliárdokból gazdálkodhat a vidék: rengeteg pénz megy kastély- és várfelújításra

HelloVidék 2022. április 10. 07:20
Múltunk jelen időben – azaz hogyan születnek újjá a kultúra fellegvárai? Hogyan lehet szellemileg új életet lehelni a régi falak közé? Az örökségmegőrzés és műemlékhelyreállítás mellett a magyar kastélyok és várak hogyan válhatnak értékesíthető turisztikai termékcsomaggá? A szimbolikus értékű helyszínek miként tudják a helyi gazdaságot erősíteni és egy közösséget összetartani? Ezekre a kérdésekre ad választ a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram. A cél a korszerű 21. századi műemlékhasználat. Cikkünkben most annak jártunk utána, melyek voltak az elmúlt évek legnagyobb fejlesztései

A 1773/2016. Kormányhatározat értelmében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív program keretén belül 40,4 milliárd forintos uniós támogatás és hazai költségvetésből biztosított forrás áll a program rendelkezésére.

Fertőd, „a magyar Versailles”, vagy a klasszicista Festetics-kastély Dégen, melyet Pollack Mihály tervezett, a „legnagyobb magyar” egykori birtoka, vagyis a korai klasszicista Széchenyi-kastély együttes, vagy az angol Tudor-kori kastélyokra emlékeztető Nádasdy-kastély, a legendák vagy legendás szerelmek kastélya, ahol az Ősök csarnokában Benczúr Gyula festményei ábrázolják az építtetőket – csakhogy néhányat említsünk azon kastélyok közül, amelyek felújításra kerülnek a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében.

Folytathatjuk a sort a historizáló tiszadobi Andrássy-kastéllyal, melynek mintája egy Loire-menti kastély volt, az ebédlőt Rippl-Rónai tervezte és Róth Miksa üvegablakai díszítik, vagy a Wenckheim-kastéllyal Szabadkígyóson, mely Ybl Miklós tervei alapján készült, de akár a füzérradványi kastéllyal is, melyet a Karády Katalin főszereplésével készült Kísértések című filmből is megismerhettünk. Épített örökségünk kimeríthetetlen tárháza újjászületik a programnak köszönhetően. Megtudhatjuk, hogy mi állt a szabadkőművesség hátterében Dégen, illetve, hogy mi a titka annak, hogy a majki kamalduli remeteség közelében ma is megérint a csend misztériuma.

De ugyanígy megújulnak a középkori váraink, mint a szigetvári vár, vagy éppen impozáns őrszemek, mint a sziklacsúcsán magasló somlói vagy a sümegi vár. A páratlan örökség történelmünk fényes pillanatait őrzi győzedelmes csatákkal, legendás személyiségekkel, vagy éppen anekdotába illő történetekkel a magyar arisztokrácia mindennapjairól.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram szakemberei hosszas kutatómunkával készítették elő e fejlesztéseket. A falszövet, a régészeti, a restaurátori, a levéltári, a tervtári, a köz- és a magángyűjteményekben végzett kutatások mellett az egykori birtokos családok leszármazottaitól is értékes adatokat gyűjtöttek. Az egyes helyszínekre egyedi tematikájú és jellegű kiállításokat terveztek. A multimédiás és interaktív eszközök segítségével „virtuális sétákat” tehetnek a látogatók.

Az állagmegóváson és az épületegyüttesek felújításán kívül fontosnak tartják a turistacsalogató infrastruktúra megteremtését a korábban romos és kihasználatlan műemlékekben. Kávézók, éttermek és múzeumshopok várják majd a látogatókat. A kastélyok és kastélyparkok alkalmassá válnak a kikapcsolódásra és feltöltődésre a családok számára. Parkolókat és szálláshelyeket hoznak létre, valamint gyermekprogramokat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveznek. Az így újjászületett kastélyok és várak nemcsak szellemi mozgatórugói és jelképei lesznek az adott térségnek, hanem munkahely- és közösségteremtő erővel bírnak, valamint a helyi gazdaságot erősítik.

A Nemzeti Kastélyprogram keretében a következő kastélyok kerülnek felújításra:

  • Bajna – Sándor–Metternich-kastély
  • Dég – Festetics-kastély
  • Fehérvárcsurgó – Károlyi-kastély
  • Fertőd–Eszterháza – Esterházy-kastély
  • Füzérradvány – Károlyi-kastély
  • Geszt – Tisza-kastély
  • Keszthely – Festetics-kastély
  • Komlódtótfalu – Becsky–Kossuth-kúria
  • Nádasdladány – Nádasdy-kastély
  • Nagycenk – Széchenyi-kastély
  • Oroszlány–Majkpuszta – Esterházy-kastély, kamalduli remeteség
  • Sümeg – püspöki kastély
  • Szabadkígyós – Wenckheim-kastély
  • Szécsény–Benczúrfalva – Benczúr-kúria
  • Szigetvár – Andrássy-kastély
  • Tata – Esterházy-kastély
  • Tiszadob – Andrássy-kastély
  • Várpalota – Zichy-kastély

A Nemzeti Várprogram keretében a következő várak kerülnek felújításra:

  • Doba – Somló-vár
  • Eger – vár
  • Füzér – vár
  • Kisvárda – vár
  • Miskolc–Diósgyőr – vár
  • Mosonmagyaróvár – vár
  • Nagyvázsony – Kinizsi-vár
  • Sárospatak – Rákóczi-vár
  • Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed
  • Sümeg – vár
  • Szigetvár – vár
  • Szögliget – Szádvár

Melyek voltak a legnagyobb fejlesztések?

Húsvétkor megnyílik az udvar, nyártól pedig a teljes nagyvázsonyi Kinizsi vár látogatható lesz; a műemlék 1,6 milliárd forintból újult meg. A tervek szerint interaktív kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és kulturális rendezvények fogadják majd az érdeklődőket.

Átadták a felújított somlói várat is. Magyarország legkisebb történelmi borvidékének erődítménye egy év alatt született újjá a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében több mint 310 millió forintból. A szekemberek szerint a térség adottságaihoz képest eddig kevesen látogattak ide, de a fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen nőni fog az ide látogató turisták száma.

A Helikon Kastélymúzeum tükörtermének felújításával rokokó stílusú étkezőszalont alakítottak ki a keszthelyi Festetics-kastélyban, az egykori gróf-hercegi család ebédlőjének lehető leghitelesebb másaként. A keszthelyi étkező tartozékainak vásárlására több mint 24 millió forintot biztosítottak a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kht. (NÖF) keretéből, amivel létrehozhatták a nemzeti kastélyprogram egyik legkiemelkedőbb műtárgyegyüttesét.

A Nemzeti Kastély- és Nemzeti Várprogram részeként születik újjá a füzéri vár is. A vár felújítása a tervek szerint 2026-ra, a Szent Korona elhelyezésének 500. évfordulójára készül el a Nagy-Milic - Füzér 2021-2030 turisztikai fejlesztési program segítségével. A vár konyháját és sütőházát átadták.

A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastélyt 2,4 milliárd forintnyi európai uniós és hazai támogatásból újították fel, március 18-án lesz hat éve, hogy a 18-19. századi nemesség és cselédség mindennapjait és ünnepeit interaktív módon bemutató kiállítótérként megnyílt a látogatók előtt. Azóta megközelítőleg félmillió érdeklődőt fogadott.

Március 20-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a mintegy négy év alatt felújított szabadkígyósi Wenckheim-kastély. A beruházásra európai uniós forrásból eredetileg 1,5 milliárd forintot fordíthattak, amelyet sikerült további 223,5 millió forinttal kiegészíteni. Magyar forrásból szintén 1,5 milliárd forintot biztosítottak a felújításra.

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében zajlott a bajnai Sándor-Metternich-kastélyegyüttes és parkjának turisztikai célú fejlesztése is. Az európai uniós támogatás összege 1 723 500 000 Ft, a hazai támogatás pedig 557 161 348 Ft volt. A projekt összesen 2 280 661 348 Ft forrásból valósult meg 2018 és 2021 között. A bajnai fejlesztés célja volt a Sándor–Metternich-kastélyegyüttes felújítása és eredeti állapotának bemutatása a látogatók számára. A források gazdaságos és célzott felhasználását szem előtt tartva jelen projekt a kiemelt jelentőségű műemléki értékeket célozta meg. A fejlesztési terület kiterjedt a főépület mindkét szintjére, ahol valamennyi helyiségben neves külföldi mesterek által készített barokk vagy klasszicista díszítő falfestések találhatóak. Az intézői udvar délkeleti szárnyában kerültek kialakításra az üzemi területek, a kastély főépülete és a mellékszárnyak által körülölelt díszkert szintén megújult, ahogy a kastélypark is.

Csaknem hétmilliárd forintból újul meg a geszti Tisza-kastély. A felújítást nagyjából 18 hónap alatt tervezik elvégezni. Az első ütembe a főépület és a tiszttartói épület került be, utóbbiban lesz a múzeumi fogadóépület kávézóval, ajándékbolttal, csomagmegőrzővel.

Turisztikai célú fejlesztés kezdődött Nagycenken is. A Széchenyi-kastély több mint 2 milliárd 844 millió forintos, részben uniós támogatással részben hazai forrásból finanszírozott felújítása is elkezdődött, várhatóan 2022 őszéig tartanak majd a munkálatok.

Címlapkép: Getty Images