Itt pihen húsvétkor a magyar elit: hiába a húzós árak, csúcson a foglalások száma

MTI 2022. április 12. 20:00
Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a Szallas.hu kedden.

Adataik szerint, ha nem csökken az utazási kedv, akkor az utolsó pillanatos foglalások beérkezésével kiemelkedő lehet a húsvét, a 2019-es ötödével vagy akár negyedével is több foglalás várható.

A bruttó közvetített forgalom már most megdöntötte a 3 évvel ezelőtti rekordot, 58 százalékkal túlszárnyalta azt.

A közlemény idézi Trepess Beatrixot, a Szallas.hu PR-menedzserét, aki elmondta, hogy az éjszakánkénti ár egy személy részére harmadával nőtt 2019-hez képest, idén országos viszonylatban átlagosan fejenként 10 ezer forintba kerül egy éjszaka húsvétkor.

Minden harmadik vendég hotelt választott, 26 százalékuk apartmant és körülbelül minden ötödik alkalommal vendégházat foglaltak. A panzió 16, míg az egyéb kategória 4 százalékban részesült a foglalásokból.

A Szallas.hu jelezte azt is, hogy az első negyedévben 2019-hez képest 19 százalékkal és 2020-nál 26 százalékkal többen foglaltak szállást (2021-ben nem lehetett utazni ebben az időszakban).

Az áremelkedés sem tántorította el az utazni vágyókat, a 2019-es szintnél átlagosan 30 százalékkal, 2020-nál pedig 18 százalékkal kellett többet fizetni egy személynek éjszakánként az idei első negyedévben.

Címlapkép: Getty Images